Nem szédültem ki a moziból, mint már annyiszor életemben. Ez nem az azonnali katartikus filmélmény. Ez az, ami lassan ér le, és sokáig foglalkoztat. Hirokazu Koreeda díjnyertes alkotását láttuk. Elnyeri vajon a Bolti tolvajok az Oscart is?

Díjnyertes alkotás, hiszen 2018 –ban elnyerte a Cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát. Mikor legutóbb a Rossz verseken jártunk a Cirkoban, megtetszett a filmbemutató. Noha valahogy, ha már Távol – Kelet, akkor biztos, hogy Japán. Nem csak azért, mert gyerekkoromban kétszer láttam a Shogun sorozatot és háromszor olvastam is talán. És nem is a karate miatt. Szamurájok és harcaik. Küzdelmek. Sok ember négy szigeten. Cseresznyefa virágzás. Megannyi sztereotip elképzelés. Ezekből semmit sem láttunk viszont. Szerencsére.

Apa és fia összeszokott párosként követnek el kisebb nagyobb bolti lopásokat. A családi lista alapján szerzik be azokat a dolgokat, amire már más forrásból nem futna. Olcsóbb így. A tizenkét éves forma kisfiú Shota és Osamu Shibata az apa egy hideg estén útban hazafelé az egyszobás kis házba magukkal visznek egy, az erkélyen játszó kislányt. Tudnak róla rég, hogy valami nincs rendben a családjával. A kislány, Yuri önszántából marad a családdal. Testét édesanyja okozta sebek borítják. Így már hatan laknak Nagyinál. (Hatzue)

Nem könnyű kitalálni, ki kinek a rokona. Nobuyo, ahogy Osamu is dolgozni járnak. A nő vasal, a férfi segédmunkás egy építkezésen. Aki egy peepshowban bocsájtja áruba bájait. Nagyi szerencsejátékkal múlatja az időt. A gyerekek ezalatt csavarognak, kisebb dolgokat próbálnak elcsenni a boltból. Közelről láthatjuk mindannyiukat. Szegényen, nélkülözve, számunkra elképzelhetetlen apró szobában lakva élik életüket. Mégsem sajnáljuk őket. Mély, egymásra figyelő szeretetkapcsolat hálózza be mindennapjaikat.

A szegénység ellenére idilli hangulatban töltenek el egy napot együtt az óceánnál. Persze nem maradhat ez ilyen tökéletes. Nagyi reggelre meghal. Persze nincs pénz eltemetni. Elássák hát a szoba alá. Ezzel a momentummal kezdődik a lelepleződések sora. Lassan fény derül arra a gyilkosságra, amit Osamu és Nobuyo követtek el. Shota is „talált” gyerek. Nagyi és Aki sem rokona senkinek sem. Egy elügyetlenkedett tolvajlás után Shotát menekülés közben elkapják. Ezzel megindul a lavina. Szétesik a család. Visszazuhanunk a való világ törvényei közé. Rendőrség, média, igazságszolgáltatás. Igazság?

Hirokazu Koreeda megmutatja nekünk a családi szeretet lényegét, a törődést, odafigyelést, elfogadást. Komoly erkölcsi dilemmákat vet fel az utolsó negyed órában. Elgondolkodunk azon, hogy mit határoz meg a vérrokonság? Mitől szülő egy szülő? A gyerekek életének, fejlődésének záloga -e a vérszerinti rokoni kapcsolat? Lehet egy tolvaj jó apa? A rendező visszazökkent bennünket abba a világba, ahol élünk. A törvények és szokások meghatározta társadalmi közegbe. A széthullott család tagjai végül egyedül maradnak. Mindenki élheti tovább az életét, egyedül. A szomorú végben számomra egy apró jelenet jelenti a fénysugarat. Aki visszamegy az elhagyott házba. Újrakezdi.

Lassú, nem kapkodó a film folyama. Minden a legvégén kap értelmet. Nem is kapunk mindenre választ. Saját kérdéseinkre magunknak kell válaszolnunk. A művész „csak” felvázolja a problémát. Zseniálisan, precízen és könyörtelenül. Csendesen, visszafogottan és mesterien. Ilyen egy jó mozi. Ilyen egy Oscart érdemlő alkotás. Ilyen az, ha megmarad az élmény. Örökre.

Szereplők: Osamu Shibata - Lily Franky, Hatsue Shibata - Kirin Kiki, Sosuke Ikematsu - Nobuyo Shibata, Sakura Ando - Aki Shibata, Juri – Miyu Sasaki

Alkotók: RENDEZŐ: Hirokazu Koreeda, SZÖVEGÍRÓ: Hirokazu Koreeda, ZENE: Haruomi Hosono, OPERATŐR: Ryuto Kondô, VÁGÓ: Hirokazu Koreeda

Foto: port.hu

Ha szeretnéd kipróbálni, milyen volt az első mai értelemben vett flippergép, ha szereted a táblás reflexjátékokat vagy csak kis kikapcsolódásra vágysz, látogass el a Flippermúzeumba. Megéri!

Szombat délután látogattunk el a múzeumba, ami belépve érdekes elegye egy kiállító-, és egy játékteremnek. A belépődíj leszurkolása után azonnal belevetettük magunkat a flipperezés örömébe. Megtaláltuk néhány régi kedvencünket, de olyan gépmatuzsálemeket is, mint az 1947-ben készült Humpty Dumpty. Ez a gép is, mint ahogyan a többi is egy egyszerű elven alapszik. Egy vagy a modernebb gépek esetében néha több 3-7 cm átmérőjű acélgolyót kell terelgetni a játéktéren belül úgy, hogy az ne guruljon ki a lejtős területről. Amíg le nem gurul a golyó, játékban vagy. A terelgetést, visszajuttatást a gép oldalán elhelyezett gombok lenyomásával működtetett karok (pin) segítségével kell elérni. Innen is az angol elnevezés: pinball. Az első flippergépben még nem befelé, hanem a játéktérből kifelé mutattak a karok. Néhány évvel később terjedtek el a ma is ismert megoldást alkalmazó gépek. Persze pontokat lehet szerezni, és a modernebb gépekben már küldetéseket is kell teljesíteni. Van multiplayer lehetőség is, ha egy társaság versenyezni szeret. Miért is ne szeretne?

Kis pincerendszerben bolyonghatunk, próbálkozhatunk, csodálkozhatunk, és ami sohasem volt még, addig és annyit játszhatunk ahányszor és amennyit akarunk. Nem kell sem pénzt, sem semmilyen érmét a gépekbe dobni, mint azelőtt a játéktermekben vagy kocsmákban, biliárdtermekben. A belépődíj tartalmazza a korlátlan játéklehetőséget.

A jórészt fa kivitelű játékgépek után a 60-as, 70-es, 80-as és 90-es évek technikai és dizájn fejlődését is megfigyelhetjük játék közben. A flippergépek külső megjelenése, grafikája is a múltat idézi. Indiana Jones, The Amazing Spiderman és fiatalkorom nagy kedvence az F14 Tomcat is itt figyel. Nagy örömöt okoztak a még nem digitális korból származó gépek csörömpölésükkel, kattogásukkal. A régi idők valahogy nyugisabbak lehettek. Kevesebb pontért könnyebben és lassabban lehetett játszani. Kipróbáltam a nagy vívmányt is, kis lökdösésre (hogy ne essen le a golyó) megkaptam néhányszor a tiltást is.

A büfé kínálatában számos ritkán megtalálható üdítőital választható, egy csipet Amerika. Ha nagyon szereted a flippereket vagy valakinek ajándékoznál egy játékos délutánt, azt is megteheted. Ajándékutalvány vásárlásával, de a partyszoba bérlésével is szerezhetsz örömet.

Száznál több gép van, így a legnagyobb tumultusban is jutott mindig szabad. Ajánlom mindenkinek nemtől és kortól függetlenül. Vigyázat, nagy a zaj! 

Képek: bykee

Forrás: https://de.wikipedia.org/wiki/Flipperautomat

Több szuperhold fényével ragyog Michael Chabon Pulitzer-díjas regényíró új regénye. Már kézbe venni is jó érzés volt a 21. Század Kiadó gondozásában megjelent könyvet. Beleolvasva azonnal elkapott a stílus, a humor, a kíváncsiság. Lebilincselő. Olyan érzés, mikor már az elején tudod, hogy jó lesz. Pedig nem hasonlít semmire. Szerelem első látásra és főleg olvasásra.

Már az első oldalakon annyira abszurd humorral tűzdelt jelenetet olvasunk, hogy azonnal Rejtő Jenő jut eszembe. De több van itt, és ezzel nem Rejtőt méltatom. Érzed végig, hogy olyan, mintha valóság lenne a történet. Minden elejtett megjegyzés, a magyarázó lábjegyzetek humora, az események, helyszínek valósága erősíti, hogy hús vér emberek, akikről olvasol. A mesélő családja életét írja meg nagyapja és saját élményei alapján. Nagyapám, ahogy nevezi Chabon a regényben, halálos ágyán mesél exkluzív történeteket magáról, nagyanyámról, anyámról, háborúról, szerelemről, betegségről, életről és halálról.

A mérnök nagyapa, aki a rakéták és a holdutazás iránt érdeklődik finoman szólva is érdekes figura. Erőszakos bűncselekményért kerül egy utópisztikusnak tűnő börtönbe. Már gyerekkorában is igazi megfoghatatlan egyéniség. Öntörvényű, határozott, okos, megfontolt és nagyon szerethető. Elsőre furcsa bogárnak tűnt, de a határozott mérnöki gondolkodás mögött érző szív lakozik.

Minden szereplő nagyon életszerű, hihetően valóságos, mégis fiktív. Három generáció kapcsolatai, érzelmei, motivációja, élete bontakozik ki, gyakran váratlan, meglepő fordulatokkal. A nem nagyon kuszált szálakat Chabon szépen bontja ki. A fordulat nem csak a hazugság – igazság, fikció – valóság viszonyában mutatkozik meg, hanem az egész regény önmagában egy fordulat, mert a stílus állandó feszültséget teremt. Olyan módon teszi mindezt, hogy nem terhel, nem fáj, nem karcol. Olyan, mint egy érett, szépen kidolgozott, nemes whiskey. Nem bánt, itatja magát.

A gyerekkori emlékek sodrát a fiatalkori indulat váltja fel. Háborús jelenetek izgalma, nyomozás, krimiszerű stílusban. Különlegesek a börtönben töltött évek. Mindenhol emberi sorsok rendezett, szép kapcsolata rajzolódik ki. Az 50es, 60as évek Amerikája, az űrutazás és a Holdra szállás versenye és eufóriája. Belegondolva fantasztikus még ma is, ember a Holdon!

Nem kerül meg semmilyen meghatározó kérdést, ami felmerül. Náci kutatók sorsa kontra fejlődés. Humánus segítségnyújtás kontra gondatlan emberölés. Kitartás elvek és érzelmek mellett, mindhalálig. Házasság szentsége és a szexualitás. A gyász és az újrakezdés. Az öregkori szerelem és szex. A betegség, a halál és az élet néha megmagyarázhatatlan értelme. A kényszerpályák és a szeretet. Az abszurd és a reális. Az elképzelt és a valóság.

Szeretném filmként viszontlátni a történetet, de abban a valóságban és formában, ahogy fikcióját elénk vetíti Chabon, mi pedig megálmodjuk szavai nyomán azt, lehetetlen vállalkozásnak tűnik most. A humor, a stílus, a valóság, a fikció, a történet és a fordulat pontos eszenciája ez a regény. Legnagyobb értéke azonban az, hogy csodálatos módon kendőzetlen realitással beszél el emberi történeteket, érzelmeket úgy, hogy megtartja azok tisztaságát és súlyát. Nehéz és súlytalan egyszerre. Vigyázat, mindenképp nyomot hagy! Nyomot, ahogy Diana Krall is. Halgassátok, olvassátok. Szeretettel.

Michael Chabon: Ragyog a hold (Moonglow). Fordította Pék Zoltán, 21. Század Kiadó – Kult könyvek, 2017.

Képek forrása:

https://www.wallpops.com/wpk3017-reach-for-the-moon-glow-in-the-dark-wall-art-kit

Nem csak a Cirko-Gejzir artmozi hangulata kellett ahhoz, hogy már az első pillanatban megfogjon valami. Meg is mondom mi. Elképzelhető valóság. Elképzelhetetlen lehetőség. Kedves románc. Csak a zene tartja össze. De ez is a lényege. Kis dráma. Nagy érzelmek. Belső világ. Zene, zene, zene.

Nem nagyon készültünk rá szokás szerint. Az a jó a Gejzírben, hogy hozza a békebeli mozihangulatot. Két kis terem, se helyjegy, se büfé. Csak a mozi. Beültünk. Rövid filmelőzetes. Néhányan még beestek. Elindult. És már az első pár filmkocka beszippantott. Szinte azonnal. 

Fiatalember zongorázik lendületesen a párizsi pályaudvaron. Bach. Jól játszik, de nem tűnik fel senkinek. Hamar kiderül, Mathieu (Jules Benchetrit) nem a legjobb családból származik, de nem is a legjobb úton halad. Hol tanult meg így zongorázni? A konzervatórium igazgatójának, Pierre Geithnernek (Lambert Wilson) feltűnik azonban játéka. Mathieu először visszautasítja ajánlatát, de Pierre segítségével tudja csak elkerülni a börtönt. Szociális munkásnak áll a konzervatóriumban. A grófnőnél (Kirstin Scott Thomas) kell zongoraórákat vennie. Mivel nem tehet mást eljár, de igazából ellenáll. 

Két világ csap össsze benne. A belsőjéből kitörő zene világa és az a világ, ahonnan származik. Mathieu Monsieur Jacquestól tanul zongorázni 10 éves korától kezdve. Amikor azonban az idős tanár meghal, nem tanulhat tovább a család szűkös anyagi helyzete miatt. Egy gyors vitát leszámítva a múltból nem látunk mély konfliktust, hacsak nem Mathieu belső vilgát megjelenítő folyamatos zenében nem. Mert a zene végig szól. Liszt, Rachmaninov és a film zenéje (Harry Allouche), ami tökéletesen illeszkedik nemcsak a filmhez, de a klasszikus zenéhez is. Zongora. Komolyzene némi könnyed váltással. Könnyed váltás Anna (Karidja Toure) színre lépése. Mathieu a konzervatóriumban ismerkedik össze Annával, a jó családból származó csellistával. Kedves szerelem szövődik. 

Belső változást és formálódást követhetünk nyomon. Igazi belső konfliktus ez, amit a zene, a képi világ és sok apró mozzanat segít befogadni, átélni, érzékelni. Sokat ad a hangulathoz a képi megjelenés, ami Thomas Hardmeier operatőri munkáját dicséri. 

Pierre az állását sem féltve nevezi be saját felelősségére védencét a nemzetközi zongoraversenyre. Barátság szövődik tanár és diák közt. Megtalálja az utat minden gáncsoskodás ellenére? Fel tud nőni a feladathoz?

Lebilincselő, szép, belefeledkezős film, nemcsak zeneszeretőknek. Vigyázat! Zeneszeretőknek megrázó lehet!

Történet 6/10

Hangulat 10 /10

Zene 10 /10

Au bout des doigts / Kezedben a sorsod (105') 2018

Vígjátéknak nem mondanám. Francia. Feliratos.

12 éves kor alatt nem ajánlott és ez igaz is. 

Rendezte: Ludovic Bernard

Forrás: https://www.imdb.com/title/tt6858020/mediaviewer/rm3346626560

Képregényt filmen nézni egyszerűen fantasztikus. Főleg, ha olyan jó, mint az új Pókembermozi.

Pókember 1962-ben indult világhódító útjára. Elfogult vagyok vele kapcsolatban. Szerintem ő a legmenőbb szuperhős. Ez már több évtizede nem kérdés számomra. Először az Amazing Fantasy című sci-fi antológiában jelent meg. Keletkezéstörténetét és Peter Parkert mindenki ismeri. Nyolc filmváltozat is készült hősünkről a sok rajzfilm és számtalan képregény mellett. 

A mi világunk képzeletbeli New Yorkjában Pókembert elveszítjük a film ötödik percében. Az igazi rajongó azt várja a film végéig, hogy feltámad valahogy. Pókember nem hallhat meg. De ez persze csak agyunk egyik mély bugyrának játéka marad. Nincs idő ilyesmire, hiszen pörögnek az események. 

De itt nem is Peter Parker a lényeg, vagyis nem az a Peter Parker. Hanem Miles Morales. Miles latin kissrác Brooklinból. Ebben az évben váltott iskolát. Nem igazán találja a helyét, mert jobban érdekli a graffitizés, mint a suli. Persze az apjával sem találják a hangot. Aaron bácsinál talál megértésre, aki leviszi a metró alagútban egy titkos helyre, ahová még Miles apjával jártak bandázni. Milest itt csípi meg egy radioaktív fertőzött pók. Hamar kiderül számára, hogy ő is pókemberi képességekkel bír.

Az iskolai kalamajka után, ahol szó szerint összeragad a szőke Gwen Stacyvel, lemenekül a metróba ismét. Itt csatázik épp Pókember No.1 Wilson Fiskkel, a vezérrel. Dr. Oktopus is vele van, de ő itt most Doc Oc és nő. Azon mesterkednek, hogy egy dimenzióátalakító gép segítségével visszahozzák egy másik dimenzióból a Vezér halott családját. Ez persze a viágok pusztulásával járhat. De mi dolga lenne Pókembernek, ha a gonoszt ez érdekelné?

Csatázás közben, ahogy a film halad, kiderül, hogy a párhuzamos világokból megérkeztek az ott élő pókemberek. Itt van a kissé pocakos és épp lelki válságban élő Peter B. Parker. Aztán Gwen, aki pókemberlány, meg Miles szerelme. amúgy Pókember első szerelme is 1965 decembere óta. Aki nem hiszi, járjon utána. Peni Parker csatlakozik a csapathoz. 2004 óta létező karakter. Vicces szuperhősünk egy másik dimenzióból Spider-Ham. A kis malacfigura, Peter Porker. A Peter Parker féle vonal egyik mutáns alakja 1983 óta. És végül a harmincas évekből a fekete-fehér Spiderman -Noir, akit 2009-ben hívott életre a Marvel Comics.

Együtt a csapat. kezdődhet a tánc. Nem is mesélném tovább, mert nagyon érdemes megnézni.

Nagy előnye az animációs filmnek, hogy ötvözni tudta a klasszikus képregények világát, arculatát a modern animációval úgy, hogy látványában nagyon élvezhető és művészi alkotást hoztak létre. A sok karakternek előnyére vált a felújítás. Aki eddig szerette, nem csalódik. Akik pedig most látják először, biztos beleszeretnek. Garantálom.

• Nekem 10/10
• 12 mínuszos, fiús és lányos apukáknak egyaránt kötelező! Gyereket is vinni!
• Pókember: Irány a Pókverzum!
• Amerikai animációs film, 117 perc, 2018
• Rendezte: Bob Pesichetti, Peter Ramsey

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Amazing_Fantasy#/media/File:Amazing_Fantasy_15.jpg 

Ha vége a családi roadshownak és marad egy kis időnk, érdemes egy jó forralt borral leöblíteni a bejglit és a töltött káposztát. Nem is kell ilyenkor más, mint egy kis mozi.

Ebben segít a Filmarchívum, ahol december 21-től január 4-ig 100 magyar film érhető el ingyenesen.

Nehezen tudom megkerülni, hogy ne írjak A Pogány Madonnáról, mert hogyan is múlna el az ünnep nemhogy Bud Spencer, de Ötvös Csöpi nélkül? Amit mindenképp ajánlok az A Pendragon legenda. Itt is szerepel Bujtor István, de nem Ötvös Csöpiként. Szerb Antal zseniális kísértethistóriáját Révész György rendezésében tekinthetjük meg. Latinovits Zoltán (ki más?) játssza Bátky Jánost, a magyar tudóst, aki a rózsakeresztesek utáni kutakodása közben bonyólódik bele a Pendragon legendába. Welsben folyatatja kutatásait, ahol a Lord of Gwynedd, Darvas Iván, kastélyában tovább bonyolódnak az események. 

30 évvel ezelőtt nagyapámmal együtt néztük a televízióban valamelyik Kabos Gyula vagy Latabár Kálmán filmet. Ki nem nézné meg szívesen újból valamelyik családtagjával a Hyppolit a lakájt? Garantált szórakozás, eredeti szereposztás. Fekete fehér, magyar operettfilm. 76 perc romantika 1931 - ből. 

De nem csak játékfilmek szerepelnek a kínálatban. Két sütemény közt egy kávé mellett mai szemmel remek szórakozás lehet  a mindössze 6 perc hosszúságú Kerékpárosan szép az élet című dokumentumfilm 1948-ból. "És elindul útjára a csillogó acélparipa, hogy könnyebbé, szebbé tegye a dolgozó emberek életét." - hangzik el a propaganda szagú híradásban. 5'17-nél a lagjobb pillanat számomra: " Ha baj van a villanyvezetékkel, azonnal ott terem egy villanyszerelő". Neked melyik a kedvenc részed?

A Budapest filmek mindegyikét megtekintésre és összevetésre ajánlom. Az emlékek egy városból, mely Peter Htton és Monory Mész András alkotása (1985, ffe) kissé borongós, de szép alkotás. Ne felejtüsk el azonban a kor követelményeinek megfelelő, de színes budapesti etűdöt 1958-ből. Mőnich László filmje Az én városom, színesben ajánlott a lelkes közlekedésimádó olvasóknak mindenképp!

Semmiképp ne hagyjuk ki a retró fénykorában az Ezek a fiatalok (1967, Banovits Tamás) című zenés filmet. A történet egyszerű, de a filmben láthatjuk Koncz Zsuzsát, az Illést. a Metrót Zoránnal és Dusánnal és az Omegát is. Valakit kifelejtettem?

Felejthetetlen kedvencünk Gusztáv. Ez alkalommal Dargay Attila Gusztáv és a vadászeb (1966) került a filmlistára. Megtekintése szinte kötelező!

A képek forrása: 

https://mozi.24.hu/filmek/1974/a-pendragon-legenda

https://nepszava.hu/1160908_brody-janos-es-azok-a-fiatalok

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/2017/12/24/3_hetig_ingyen_nezhet_meg_60_filmet_a_60_eves_filmarchivum_jovoltabol_428

Ha még nem láttad sem az első sem a második részt, kezd a másodikkal, így tuti izgalmas lesz az első!

Mi véletlenül választottuk ezt a sorrendet. Elfelejtettük, ha tudtuk egyáltalán, hogy volt első rész is. Így egyes részeiben érthetetlen volt a történet. Pedig látványban nem volt hiány. Életszerűen vonulnak fel mindenféle kimondhatatlan nevű állatok. Ha főszerepet nem is, de kulcsszerepet játszik egy orrontó furkász és Göthe Salmander Pickett nevű bólintérje is. 

Folytatva saját kronológikus sorrendünket elárulhatom, hogy a második részben is van szerelmi szál és persze a főgonosz Grindelwald sem maradhat ki, hiszen a címben is szerepel. Nagyszabású tervét szövögeti, miközben Göthe, mint Sherlock Holmes nyomoz vagy inkább szerelmét keresi barátjával a mugli Jacob Kowalskival.

Mostanában mániám kicsit kívülről szemlélni dolgokat, de nekem így valami tényleg hiányzott a varázslók küzdelméből. Hiba volt ebben a sorrendben nézni a történetet. Más résztről meg pont nem. A második epizód nem hagyott időt és teret arra, hogy bemutassa a szereplőket. Megmutatta őket az első részben már, Nekünk csak a hiány maradt. Nem tudtuk igazán beleélni magunkat sem a jó, sem a gonosz szerepébe. Nem sikerült éles karakterrajzokat megfesteni. Ettől a végére hiányérzetem maradt. De nem is csoda, hisz a főszereplő Göthe is csak a mozi végére dönti el végérvényesen, hogy a tudós szerepből átáll e  a jókért küzdők közé.

Pedig minden egyéb meg van a filmben, ami kell. Látványos és pörgős. Ide - oda ugrálhatunk a varázslók és a muglik világa közt. Az állatok tényleg legendásak. Vicces a révátkelés és a bőröndben való bújkálás is. Ennyi lenne a bejegyzés, ha nem nézzük meg gyorsan itthon az első részt.

Hoppá élménnyel zárult az itthoni filmezés. Az első részben kirajzolódnak a karakterek, megismerünk jellemeket és a kaland sem marad el. Szerelmek szövődnek és Jacobról is kiderül, milyen kedves mugli. Sikerül minden szabadon kóborló állatot befogni, kiderül hogy mi a szerepe Credencenek a történet elején, közben és a második rész végén is.

Nem tudok azonban elszakadni a gondolattól, hogy olyan nekem ez az egész mesevilág a meglepő és érdekes állataival, mint amikor Luke Skywalker belép a Csillagok háborújában abba a bizonyos bárba. Küzd a jó a gonosszal itt is, de félek egy idő után nem elég a mesebeli harc, kellenek a karakterek nekem. Így tudok csak azonosulni a szereplőkkel igazán. Várom azért  a harmadik részt. Fel lehet oldani egy mágikus vérszerződést?

Végezetül ne feledkezzünk meg arról, hogy nem jött volna létre ez a film sem J.K. Rowling zsenije nélkül. Mert fanyalgás ide vagy oda. Karakter ide vagy oda. Elvarázsolt azért megint minket. Nagyon.

Kép forrása: https://imgrst.com/img/Legendas-allatok-es-Megfigyelesuk-2-6852468/

Amikor először olvastam Frank McCourt a Tanárember című életrajzi ihletésú regényét,  azt hittem, a regény írója nem is valós személy, hanem egy kitalált figura, az igazi író álnéven jelenteti meg művét. Utánanéztem a dolognak. Volt már internet persze, de nem találtam meg ezt a riportot akkor. Itt hallhatjuk, láthatjuk, az ír akcentussal (?) beszélő írót. McCourt Az angyal a lépcsőn című könyvéért Pulitzer-díjat kapott. De miért érdekes nekem ez a 2005-ben írt memoár?

Az angyal a lépcsőn után vettem a kezembe, nagyon szerettem azt a könyvet is. Megtetszett McCourt tanárfigurája is. Kendőzetlenül meséli el próbálkozásait, szerencsétlenkedéseit, ballépéseit és sikereit egyaránt. Példát állít tanárként és emberként, de valahogy ezt mégis kedves és szerény  módon teszi.

Végigvezeti olvasóit nem csak a 30 középiskolai éven, amit angoltanítással töltött négy különböző new yorki középiskolában, hanem magánéleti zűrjein, kapcsolatain. Miközben gyakran mesél a gyerekeknek az életéről, megismerjük lassan múltja részleteit is. Barátnők, feleségek, ösztöndíj, remények és tévutak.

Ez a tanár nem követi igazán a konvenciókat. Végig kíséri életét az aggodalom, hogy mivel fog lekötni naponta öt órán át öt osztálynyi kamaszgyereket. Van konfliktus persze bőven. Jó humorral kezeli a dolgokat, de gyakran tétova. Nem akar senkiben sem kárt tenni. Inkább kivár a megoldásokkal. Ha van ötlete, bátran próbálkozik: éneklés, receptírás, igazolásgyártás. Kedvencem az igazolás írás volt. Fogadóóra. Olaszok, írek, puerto ricoiak, fehérek, feketék. Ez nem elitképzés. Ez a való világ. 

Legfontosabb azonban a tanári attitűd. Jó tanár akar lennni, folyamatos az önreflexió. Sokszor elcsügged, már-már feladja. De nem tudja. Ő tanár. Újra és újra kezdi. Nem érdekli a ranglétra, az osztálytermen kívüli érvényesülés, pedig egyre több sikert ér el. Nem a tudományos munkában találja meg önmagát, hanem a gyerekek közt az iskolában. A tanár személyét nem rendeli a tanulók fölé. Tudja, a figyelmükért, tiszteletükért komolyan és szívósan kell megdolgozni. És olyan könnyen megtörhet a varázs. 

Egészen lentről jön. New Yorkban született, de  Írországban, Limerickben élte gyermekkorát. Fiatalon érkezik vissza Amerikába. Katona, kikötői munkás, majd jön a New York Egyetem. Aztán  a tanítás. A sikerek és végül a bölcs belátás.

Persze gondolhatjuk, könnyű volt neki ott Amerikában. De itt?  Ha valaki esetleg kételkedne benne, működik a dolog. Kipróbáltam.

Ha jártál már Barcelonában, azért olvasd el, ha még nem jártál ott, a könyvek után biztosan ellátogatsz a katalán fővárosba.

Hazaérkezésünk után nem sokkal vettem kezembe az azóta már négy könyvből álló regénysorozatot. Különös, de már gyerekkoromban is érdekelt a spanyol történelem 20. századi eseményeivel, főként a polgárháború és a Franko egyeduralom. Érdemes volt visszautazni Barcelonába egy érdekes, de nagyon veszélyes és embertelen korszakba.

A stílus, a történetmesélés, a fikció és valóság mestere Zafón. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a szép irodalmat, a nem túl fodros gótikát, a bölcs gondolatokat, a humort, a borzongást, a szerelmet, a bánatot, a szenvedést, a halált. Az életet.

Carlos Ruíz Zafon A szél árnyéka című könyvében visszavezet bennünket a 20. század rejtélyes világába. Ebben az első munkában keveredik a misztikum a valósággal, az evilági a földöntúlival. Olvasás közben érzem a város illatát, a zsidó negyed utcáinak nappali páráját és a Ramblán hömpölygő tömeg moraját. Elképzelem, ahogy a kis Daniel Sempere belép apja kíséretében az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ő is könyvet választ magának a sok ezer, inkább millió könyv közül. Julian Carax: A szél árnyéka a mű. A gondolat itt azt sugallja, hogy a könyv találja meg az örökbefogadóját, mert minden történetnek lelke van. Keveredik a valóság a fikcióval, annyira, hogy mostanra (több év telt el azóta), már nem is tudom talán, hogy a történet mely részei kitaláltak, melyek valóságosak.

Az ifjú Daniel felcseperedése és kalandjai után David Martin pokolbéli utazása következik Andreas Corelli megbízásából. Tovább keveredik a misztikum a valósággal, a megbízó és rejtélyes céljai, a jó harca a gonosz ellen végigkísérik a történetet. Különös hangulatú ez a történet is, megismerjük Isabellát, aki most rajongó lányként szerepel, de később még kulcsszerepe lesz. Ez a  második regény Az angyali játszma.

A Sempere család mellett a regényeken végigvonul Fermín alakja, aki a harmadik kötetben főszereplőként lép színre. A mennyország fogságában megismerhetjük a Montjuic erőd börtönét és annak igazgatóját is. David Martin is szerepet kap, ahogy Daniel Sempere és apja is. Látom a Santa Ana utcai könyvesboltot és Fermint a Sugus cukorkáit szopogatva, vagy ahogy félholtan mászik ki a hullagödörből és menekül el kínzói markából.

A negyedik kötet megkoronázza az előző három könyvet. Nem csak azért, mert ebben a történetben minden mozaik a helyére kerül, hanem mert Alicia Gris személyében ismét megjelenik az evilági és a misztikum keveréke. Számomra testi fogyatékossága ellenére is egy igazi női James Bond, aki bájos, merész, okos és megállíthatatlan. Fény derül sok elvarratlan szálra és emellett krimibe illő izgalmakat élhetünk át. Orromban érzem a kávéházak illatát. Ismét kedvet kapok, hogy elsétáljak a Barceloneta kis utcáiba (bár nem szívesen látják a túristákat) vagy ismét felvilllamosozzak a Tibidabohoz. A szövevényes cselekmény végére a jó elnyeri jutalmát, még ha generációk nőnek is fel, a gonosz elbukik és elveszti hatalmát. Ahogy sokszor nem tudjuk, hogy kinek mi az igazi szerepe, úgy bizonytalan az is, hogy Julian Sempere Zafón lenne, az író maga? Ha szavazni kellene, én igennel szavaznék...

Forrás:

https://iberianature.com/barcelona/

Sokan vártuk már ezt a zenés filmet. Ki kíváncsi még Freddy Mercuryra manapság? Dráma lesz ez vagy csak egy kis cukros szirup?

Sráckoromból villantak be képek, de nem volt még időm feldolgozni az élményt. A rendező, Bryan Singer és stábja kicsit több, mint két órára visszavarázsolt minket a Queen történetébe a hetvenes - nyolcvanas évekbe. Annyira jól sikerült a varázslat, hogy szinte el is felejtettem, hogy ez nem egy dokumentumfilm, hanem egy életrajzi ihletésű zenés dráma. Minden szereplő kísértetiesen hasonlított magára, a helyszínek is nagyon élethűre sikerültek.

Helyenként nem pontos az események sora, vannak részek, amik ki tudja, hogy történhettek, van ami tudhatóan nem akkor esett meg, ahogy a filmben, de ki bánja ezt, mikor azt látod és érzed végig, hogy Freddy Mercury él és énekel, ahogy a banda többi tagja is profi módon zenél. De ne rohanjunk ennyire előre!

Látjuk Freddyt (Rami Malek) családja körében és a Smile rockbanda fellépésén is az Imperial College-ban. Lehetőséget is kap a banda alapítóitól a gitáros Brian Maytől (Gwilym Lee) és a dobos Roger Taylortól (Ben Hardy) és már a filmbéli első fellépésen hatalmasat alakít. Megérkezik a zenekarba John Deacon (Joseph Mazello) basszusgitáros is. Nem történik semmi különös, míg a turnébusz eladásából származó pénzen stúdiót nem bérelnek és fel nem veszik első albumukat. Hamar siker lesz, jönnek a fellépések, a Bohemian Rhapsody is elkészül. Turnék, albumok, pénz, siker, viták.

Párhuzamosan a kezdeti sikerekkel a magánélet eseményei is fókuszban. Mary Austin szerelme sem tud gátat szabni a Freddyben szunnyadó homoszexualitásnak. Nem durván, de kellően karakteres jelenetekben láthatjuk életének ezen mozzanatait is. A fergeteges buliktól a magányos pillanatokig.

Magánéleti és szakmai mélyrepülés a szólókarrier és a müncheni évek, aminek végén derül ki számára, hogy zsákutcába érkezett. Ekkortájt tudja meg azt is, hogy AIDS beteg. Angliába visszatérve újra összeáll a banda és rendezi Freddy is sorait. Családjával, de legfőképp magával köt békét, barátja is megjelenik a színen Jim Hutton (Aaron McCusker), akiről tudjuk, hogy élete végéig elkíséri majd őt.

A Live Aiden adnak fergeteges koncertet, amit mi is végig követhetünk, mintha ott lennénk. A koncert előtti felkészülés során árulja el zenésztársainak betegségét, ekkor szembesülünk mi is, hogy lassan vége a történetnek... Drámai a koncert, drámai az utolsó, már a stáblista alatt futó The Show Must Go On is.

A sztori és a megjelenítés mellett nagyra értékelem, ahogy a karakterek megjelennek, életszerűek, kedvesek és gyarlók, pimaszak és pénzsóvárak. Sztárok. Emberek. És végig szól az a megismételhetetlen Queen muzsika.

Ajánlom mindenkinek, aki lelkesedik a zenéért, az emberekért vagy a 70es, 80as évekért. Nem ajánlom viszont azoknak, akik szigorúan veszik a történelmi kronológiát.

10/10

Bohém rapszódia /Bohemian Rhapsody/

Angol - amerikai zenés életrajzi dráma, 134 perc

12 éves kortól ajánlott, de kell egy felnőtt mindenképp, akitől lehet kérdezni

Képek forrása:

https://freddiemercury4ever.wordpress.com/queen/

https://www.youdem.it/rubriche/musica/10-curiosita-sui-queen-che-non-tutti-conoscono/