Minden európai ember számára ismert a legenda, hogy miért hívjuk az amerikai őslakosokat indiánnak. Kolumbusszal kezdődött a történet vagy inkább a fehér ember világraszóló terveivel? Két könyv indiánokról, indiánoktól.
Joseph Boyden: Az orenda
Lehet szép, ember számára elfogadható a pusztulás? Boyden drámai és aprólékosan kifejező írásában mindenképp. Filmszerűen láttat, bemutat, elképeszt. Kemény tartalom, lírai megfogalmazásban. A Varjak, az európai, francia emberek magukkal hozzák kultúrájukat, gondolkodásukat, fegyvereiket, betegségeiket, vallásukat. A XVII. századi Észak-Amerika nem európai embernek való. A jezsuita Christoph is hamar ráébred, hogy nagyon más világ ez. Hittérítő szándékai és az őshonos kultúra megismerése is embert próbáló feladat. A hit és az emberség próbája ez számára, de kit is szolgál igazán?
A huron vezető, Madár is új feladatokkal, helyzetekkel szembesül. Megjelenik a helyi politika, de a viszontagságos és kemény élet is. A franciák érkezésével még bonyolultabbá válik a helyzet. A megszokott körforgás felborul, külső támadások érik a magas szintű huron életmódot. A regény nagy értéke, hogy bevezet bennünket az indián kultúra belső világába. A szereplők sorsának, szenvedéseinek, érzelmeinek és motivációinak bemutatásával testközelből érthetjük meg életüket. A járvány, az aszály, a franciák térhódítása és az irokézekkel való folyamatos harc pusztulással fenyeget. A pusztulás és pusztítás az élet része itt.
Hóesés, az irokéz lány, akit Madár egy harc során ragad el törzsétől és a vezető lányaként huronként kell éljen. Fiatal és vad, tanulékony és ártatlan egyben. Fájdalmai, konoksága, életszeretete figyelemreméltó. Sorsa elrendeltetett, elrendezett. Karaktere és élete a huron, irokéz és keresztény francia háromszögben küzd.
Mélyen elgondolkodtató, milyen harmonikusan, bölcsen élnek a huronok hosszúházaikban. A szöveget olvasva értelmet nyer a „becézgető” kínzások sora, a legyőzött tisztelete. A nagy üst szokása, a vének közös pipázása és tanácskozása. Fantasztikus harmóniában és egységben a természetben, a természettel. Nem idilli azonban a helyzet, mert az emberi természet többre vágyik, többet akar, nem nyugszik. Francia, huron, irokéz mind a saját akaratát érvényesítené. A végeredményt ismerjük.
A szöveg változatos és szép. A regény főszereplőinek váltakozó történetmesélése során bontakozik ki a cselekmény. Lépésről lépésre ismerjük meg a szereplőket és a történet sodrában is egyre jobban elmélyedhetünk. Remek író, remek munka!
Tommy Orange: Sehonnai
Huszadik századi indián leszármazottak sorsának egy rövid eseményig összefutó leírása. Az esemény egy Oaklandban megrendezett pow-wow esemény. Minden szereplő a mára már urbánus életet élő indián népesség tagja. Találó a cím. Sehonnai emberek, a gyökereiket keresik, elszakadtak a népi, törzsi élettől. Jellemzően szenvednek a sorsukban, a sorsuktól. Érezhető a kivetettség, a szegénység, a társadalom perifériájára szorult tartós és meg nem változtatható állapot. Ez itt nem a remény Amerikája. Ez itt az evickélés, felszínen maradás, a függések és függőségek minden elképzelhető formájának országa. Minden szereplő él és megél, reagál, de Orange határozottan mutatja meg, csak egy végzet van. Jobb, ha elfogadod. Kiemelkedő és kedvenc részem, amikor Edwin Black, az egyik szereplő Kéknek, az indián lánynak saját novellájáról mesél. Nem szpojlerezném inkább szét sztorit, de a kis történetben brutálisan megjelenik a fehérek térhódításának eszenciája, tragédiája. Ezeknek az embereknek nincs már földje, soknak se múltja, se jövője.
Első regénynek is elgondolkodtató olvasmány a mai kor városi indiánjai életéről és sorsáról. A relatív sok szereplő egy irányba mutató sorsának összevisszaságában is rend és szervezettség van. Nem haragos az író. Elfogadja a hőseit, szereti, terelgeti, bemutatja, átadja. Férfiak és nők, testvérek és barátok, idősek és fiatalok. Indiánok Oaklandben. Mi lesz a sorsuk? Van jövőjük? Sokatmondó és tanulságos történet a szépirodalom kedvelőinek.