Minden európai ember számára ismert a legenda, hogy miért hívjuk az amerikai őslakosokat indiánnak. Kolumbusszal kezdődött a történet vagy inkább a fehér ember világraszóló terveivel? Két könyv indiánokról, indiánoktól.

Joseph Boyden: Az orenda

Lehet szép, ember számára elfogadható a pusztulás? Boyden drámai és aprólékosan kifejező írásában mindenképp. Filmszerűen láttat, bemutat, elképeszt. Kemény tartalom, lírai megfogalmazásban. A Varjak, az európai, francia emberek magukkal hozzák kultúrájukat, gondolkodásukat, fegyvereiket, betegségeiket, vallásukat. A XVII. századi Észak-Amerika nem európai embernek való. A jezsuita Christoph is hamar ráébred, hogy nagyon más világ ez. Hittérítő szándékai és az őshonos kultúra megismerése is embert próbáló feladat. A hit és az emberség próbája ez számára, de kit is szolgál igazán?

A huron vezető, Madár is új feladatokkal, helyzetekkel szembesül. Megjelenik a helyi politika, de a viszontagságos és kemény élet is. A franciák érkezésével még bonyolultabbá válik a helyzet. A megszokott körforgás felborul, külső támadások érik a magas szintű huron életmódot. A regény nagy értéke, hogy bevezet bennünket az indián kultúra belső világába. A szereplők sorsának, szenvedéseinek, érzelmeinek és motivációinak bemutatásával testközelből érthetjük meg életüket. A járvány, az aszály, a franciák térhódítása és az irokézekkel való folyamatos harc pusztulással fenyeget. A pusztulás és pusztítás az élet része itt.

Hóesés, az irokéz lány, akit Madár egy harc során ragad el törzsétől és a vezető lányaként huronként kell éljen. Fiatal és vad, tanulékony és ártatlan egyben. Fájdalmai, konoksága, életszeretete figyelemreméltó. Sorsa elrendeltetett, elrendezett. Karaktere és élete a huron, irokéz és keresztény francia háromszögben küzd.

Mélyen elgondolkodtató, milyen harmonikusan, bölcsen élnek a huronok hosszúházaikban. A szöveget olvasva értelmet nyer a „becézgető” kínzások sora, a legyőzött tisztelete. A nagy üst szokása, a vének közös pipázása és tanácskozása. Fantasztikus harmóniában és egységben a természetben, a természettel. Nem idilli azonban a helyzet, mert az emberi természet többre vágyik, többet akar, nem nyugszik. Francia, huron, irokéz mind a saját akaratát érvényesítené. A végeredményt ismerjük.

A szöveg változatos és szép. A regény főszereplőinek váltakozó történetmesélése során bontakozik ki a cselekmény. Lépésről lépésre ismerjük meg a szereplőket és a történet sodrában is egyre jobban elmélyedhetünk. Remek író, remek munka!

Tommy Orange: Sehonnai

Huszadik századi indián leszármazottak sorsának egy rövid eseményig összefutó leírása. Az esemény egy Oaklandban megrendezett pow-wow esemény. Minden szereplő a mára már urbánus életet élő indián népesség tagja. Találó a cím. Sehonnai emberek, a gyökereiket keresik, elszakadtak a népi, törzsi élettől. Jellemzően szenvednek a sorsukban, a sorsuktól. Érezhető a kivetettség, a szegénység, a társadalom perifériájára szorult tartós és meg nem változtatható állapot. Ez itt nem a remény Amerikája. Ez itt az evickélés, felszínen maradás, a függések és függőségek minden elképzelhető formájának országa. Minden szereplő él és megél, reagál, de Orange határozottan mutatja meg, csak egy végzet van. Jobb, ha elfogadod. Kiemelkedő és kedvenc részem, amikor Edwin Black, az egyik szereplő Kéknek, az indián lánynak saját novellájáról mesél. Nem szpojlerezném inkább szét sztorit, de a kis történetben brutálisan megjelenik a fehérek térhódításának eszenciája, tragédiája. Ezeknek az embereknek nincs már földje, soknak se múltja, se jövője.

Első regénynek is elgondolkodtató olvasmány a mai kor városi indiánjai életéről és sorsáról. A relatív sok szereplő egy irányba mutató sorsának összevisszaságában is rend és szervezettség van. Nem haragos az író. Elfogadja a hőseit, szereti, terelgeti, bemutatja, átadja. Férfiak és nők, testvérek és barátok, idősek és fiatalok. Indiánok Oaklandben. Mi lesz a sorsuk? Van jövőjük? Sokatmondó és tanulságos történet a szépirodalom kedvelőinek.

Elképzelem, ahogy nagyapáim, nagyanyáim és mindenki más, akit ismertem vagy nem ismertem, de a mi városunkban Budapesten valamikor élt, gondolkozott, szeretett, olvasott és fényképezett, hogy mit látott volna, ha végigteker Angyalföldről a Margit-híd budai hídfőjéig. Mit mondhattak egymásnak? Mit gondoltak? Épp itt, akkor és most. Eltekertem a héten, vissza az időben.

Rácáfoltunk a közmondásra. Korán nem keltünk, de aranyat leltünk. Célirányosan közelítettük meg a Pilis legmagasabb pontját, úgy hogy a Szántói – nyeregnél hagytuk az autót és innen vágtunk neki a turistajelzésen 4,4 km hosszú távnak, amit egy óra alatt lehet megtenni. Nem csak korán kelni nem sikerült.

A kis megállóból nem a Som – hegyi turistaház felé indulunk édes kettesben plusz a kutya, szóval inkább hármasban, hanem átkelve az úton a zöld jelzést megtalálva és az útjelző tábla segítségét felhasználva könnyedén megtaláljuk a megfelelő utat. Kisvártatva elágazáshoz érkezünk, ahol letérhetünk balra a Trézsi – forrás felé. Voltunk ott tavaly, most kihagyjuk. Amúgy is elég para Bucival sétálni. Neki nem, mert ő szaladgál, odamegy mindenkihez, szendvicset lop. Mindenkit szeret, csak egy picit nagyra nőtt és a mindenki nem gondolja, hogy nagyon szelíd. Ezért inkább kaptatunk felfelé, mert sejtjük és a számok is azt mutatják, hogy egyszer csak fel kell menni a csúcsra.

Meg is indul az emelkedő, de a borongós, kissé hűvös idő ellenére épp csak elkezdek izzadni, amikor lankásra vált az emelkedő és ez így is marad a séta végéig. Ez az első meglepetés. Nagyon kellemes a szerpentinen kaptatni felfelé, csak annyira megterhelő, hogy el is határozzuk, ezt a kirándulást gyerekekkel is megtesszük alkalmasint. Az útról meg – megpillanthatjuk Pilisszentkeresztet és Pilisszántót, de az igazi szép kilátásra és egy rövidebb pihenésre a László Kúpja kiszögellés ad lehetőséget. Meg is pihenünk egy pár percre, inkább csak a rend kedvéért.

A kilátó eléréséhez tovább haladunk a zöld jelzés mentén az erősen kavicsos, köves úton. Időnként az az érzésem támad, hogy egy valamikor kiépített úton haladunk végig. El is érjük az Orosdy – rétet, innen indul a csúcstámadás. Útjelző tábla is mutatja, hogy a rétet elhagyva jobbra kell kanyarodnunk. Jó kedvünket nem ronthatja el, hogy ismét elő kell vennünk az esőkabátokat. Naná, hogy akkor esik, mikor már épp felérnénk… A valamikori honvédségi kerítés mellett elhaladva néhány perc múlva elérjük a Pilis tetőt.

Első pillantásra, de másodikra sem mondható szépnek a látvány. Ugyan a kilátó és környéke szépen rendezett, de az egykori rakétabázis betonépítményei és környéke mára már történeti romantikáját vesztve árválkodik a kilátó körül. Szerencsére Boldog Özséb emlékéhez méltó módon újították fel, alakították ki egy valaha volt geodéziai toronyból. Ez a torony még a rakétabázis előtt is itt állt már.

Bucit egy kis időre hátrahagyva sietünk fel a toronyba. Szép kilátás fogad bennünket és csípős szél. Gyorsan körbeszaladunk és indulunk le. Az időjárás nem marasztal és kutyusunk is sír utánunk. Bakancsigazítás után indulunk is visszafelé. Kicsit kevesebb, mint két óra alatt értünk fel, úgy számítottam azonban, hogy lefelé gyorsabbak leszünk. Le is érünk egy óra alatt. Mire lent vagyunk, a nap is kisüt. Már csak egy gyors ebéd van hátra.

Meg is találjuk kis kanyargás után Pilisszántón a ZiriBárt. Már neten kikerestük előbb, hogy mi legyen a célpont, így könnyebben döntünk. Sok választásunk nincs, de nem is baj. A hely nevét viselő ZiriBurgert választjuk menüben. Diétásnak nem mondható a krumplival és temérdek szósszal tálalt burger, de teljesen rendben van. Kedves a kiszolgálás, kellemes a hely. Pizza kiszállítás is van a környékre, a futár rövid időn belül ötször is visszaérkezik. Van igény rendesen. Jó szívvel tudok adni egy ötöst.

Ajánlom a sétát családdal nagyobb gyerekekkel, idősnek és fiatalnak egyaránt. Romantikázni vágyóknak kora őszi délutánokon. A kilátás maximális élvezetéhez azonban ajánlott egy napsütötte időpont választása. Nekünk maradt a romantika, amit egy cseppet sem bánok. Sőt.

Már családi hagyománynak számít, kétszer voltunk már öcsémmel ezen az útvonalon. Idén nem vacakoltunk az autós csalással sem, a Rómairól vágtunk neki a túrának. Szentendre felé vettük az irányt, ahonnan nagy kedvencünk a Dömörkapu érintésével kaptattunk fel a Sikárosi úton Pilisszentlászlóig. Innen tovább a Pap-rét mellett lefelé vezetett utunk Visegrádig, majd Dunabogdányon, Tahitótfalun, Leányfalun és Szentendrén át érkeztünk haza. A teljes táv 76,66 km, 546 méter szintkülönbséggel. Ezt persze csak utólag tudtam meg.

Persze nem beszéltük meg jó előre a dolgot. Este tízkor gyors SMS, reggel pakolás, persze fél 11 lett mire elindultunk. Nem gond, majd a menetszél hűt, úgyis húzósan megyünk majd. A legutóbbi hosszabb balatoni túra után már megfogadtam, sőt igazából elterveztem, hogy nem viszek magammal semmilyen felesleges cuccot. Csak az a gond, hogy van két igazán praktikus oldalzsákom, meg egy kimondottan teherszállító biciklim. Kivettem a holmi felét, de esőkabát, pumpa, biciklikulcsok, váltás ruha nélkül nem lehet elindulni, nem igaz? Szentendréig a sík terepen nem is volt semmi gond. A megszokott útvonalon haladtunk, végig az Eurovelo 6-os úton.

Nem tudom megállni, hogy ne tegyem itt is szóvá, amit már annyian megjegyeztek, leírtak. Szégyen és gyalázat a bicikliútnak semmilyen körülmények közt nem nevezhető útszakasz, ami a gáton halad végig. Mindegy, hogy ki az út tulajdonosa és fenntartója, mindegy hogy miért nincs kijavítva. Szégyen, ahogy kinéz, szégyen, hogy nem lehet rajta közlekedni. Nem mentség, hogy a 11-es úttal párhuzamosan futó kerékpárutat nemrég újították fel. Felháborító, hogy már egy évtizede legalább ilyen ez az út.

Végigdöcögve, majd a már azért nem tökéletes, de elfogadható úton értünk be Szentendrére. ahol a Bükkös - patak mellett a szombati piacon pihenhettünk és vásárolgathattunk egyet. Milyen jó is lesz majd a plusz két kilót cipelni felfelé a zsákban!

Számítottunk a melegre, úgyhogy folyamatosan töltöttük a kulacsokat és ittunk, ami nagyon is kellett. A Dömörkapuhoz érve pihentünk meg újból, ahol már érezhető volt a nagy meleg. Megettünk egy pár fürt szőlőt és a még mindig nem elég könnyű zsákommal jó hangulatban vágtunk neki az innen már kevésbé lankás emelkedőnek. Korábban hosszabb és nehezebb útra emlékeztem, úgyhogy igazán meglepődtem, milyen hamar felértünk a Kis Rigó Vendéglőhöz. Már rég óta szeretném megismerni, kipróbálni, de sohasem nyílik alkalom. Most sem térünk be, hiszen még vár ránk a túra legnehezebb szakasza a Pap-rétig.

Valóban nem kellemes ez a szakasz. Meleg volt és akkor úgy éreztem, hogy nagyon nem hiányzik a pumpa, a szőlő és a váltás ruha sem. Ki az a hülye rajtam kívül, aki magával visz egy ilyen biciklitúrára plusz 10 kilót? Aztán egyszer csak felértünk. A rét után már nem sokkal a három órás felfelé kaptatás jutalmát élvezhettük: 20 perc, csak lefelé. a szerpentinen. A Kaán – forrást, a pisztrángost és elhagyva az erdei iskoláig suhantunk. Nagyon élveztük a hűsítő robogást lefelé, így most nem álltunk meg egyik helyen sem és Visegrádról felfelé már megtettük többször is ezt az utat, sőt írtunk is róla már.

Ebédünket a Gulyás Csárdában fogyasztjuk el. A kissé kopott külső senkit se riasszon vissza. Az étel kifogástalan finom, a kiszolgálás előzékeny, kedves és villámgyors. Csak ajánlani tudom. Vicces, a minden régióban fogyasztható borzacska, különféle névvel. Itt persze nem mátrai, hanem pilisi a hús. Kíváncsi vagyok, létezik – e mecseki, vértesi esetleg tihanyi? A csárda ötből ötöt érdemel.

A bicikliút innen a túlparton folytatódik Budapest felé, de maradunk a visegrádi oldalon. A 11-es úton tekerve érjük el a dunabogdányi szakaszt. Egész a szabadstrandig és a fagyizóig jutunk. Rövid tanakodás után megszületik a döntés. Kizárt, hogy ne ússzak le. Már csak azért is, mert kísértetiesen hasonlít a lehetőség a tiszai leúszáshoz. Bójasor, sodrás, természetes víz. Nagyon kellemes a Duna és igazán tiszta. A strand igazán rendezett és jól karban tartott. Nemcsak öltöző, de szabadtéri zuhanyzó is van. Nem csoda, hogy nagy a tömeg a hőségben. A megmártózás után kap jelentőséget a váltás ruha. A biciklisnadrágot zsebes nacira cserélve célozzuk meg Leányfalut.

A dunabogdányi bicikliút  – lásd a galériánkban – megmagyarázhatatlan módon véget ér. Nincs is bicikliút egészen Leányfalu széléig. Pedig de jó lenne egy kiépített út le a Szentendrei szigetre is. Oda is érdemes bekacsintani, de majd legközelebb. Jártunk már arra, bejegyzés még nem született belőle. Van azonban egy egészen friss a Szép kilátás! blogon. Ajánlom mindenkinek! Legutóbbi utunkhoz képest örömmel fogadom, hogy a letérést a főútról bal felé a bicikliutat jelző tábla segíti, Kár, hogy a szembe közlekedő autós nem épp biciklista barát módon engedi csak a kanyarodást a rettentően hosszú három fős konvojunknak. Mielőtt a strandhoz érnénk, megállunk Zöld Béka Kikötő és Büfében. Egy gyors üdítő és szóda után tekerünk tovább. Majd’ 20 km még hátra van!

Egyik kedvenc helyem a parti sétányon vezető szakasz. Ezen végighajtva érünk be Szentendrére. Gyors pillantást vetve a Kacsakő bisztróra már a hazaútra koncentrálunk. Nyugodt tempóban érkezünk a kora esti órákban.

Figyelem! Bicikli, túrabakancs, fürdőgatya kötelező!

Rokoni meghívásra érkeztünk idén nyáron is Tarpára. Szállásról nem kellett gondoskodnunk, hiszen a nagyszülői ház rendelkezésünkre áll. Mivel két nagymama is süt-főz ránk, bőven marad idő a barangolásra, strandolásra.

Kenutúra a Tiszán
Hetedik alkalommal vágtunk neki az éves szokásosnak mondható túránknak. A gyerekeket idén a nagyikra bíztuk, így családi – baráti társaságunkkal indultunk el. A klasszikusnak mondható Tiszabecs – Tivadar útvonalat már második alkalommal rövidítettük le úgy, hogy Szatmárcsekéről indulva értük el a bázist. Jó időben szívesen megállunk egy kis fürdésre, ugrálásra és egy elmaradhatatlan fröccsre. A több év alatt összeszokott csapat leszavazta idén a hosszabb távot. A Tivadari megérkezés mindig nagy öröm és a helyi kisbolt és kocsma tulajdonosa Szabó János szívesen lát mindenkit egy frissítőre. A kempingezőknek a Diófa és a Katica kemping is rendelkezésükre áll, a panziókat kedvelőknek 17 főig a Szatmárikum vendégházat tudom jó szívvel ajánlani. Második napra a Tivadar – Jánd szakasz maradt, ami szintén kényelmes tempóval, meg- megállva nagyjából hat óra alatt teljesíthető. A természet szerelmeseinek kötelező a látogatás, a kanyargós Tisza így mutatkozik meg teljes pompájában igazán.

Erdély innen közelebb van!
Érdemes egy pár napos kiruccanást tenni a meseszép Erdélybe. A zilahi emelkedők után már hamar Kolozsvárra értünk. Mivel a végcélunk Farkaslaka volt, gyors ebéd után indultunk is tovább. Jó minőségű úton haladhattunk végig. Az autópálya még mindig kevés, de a régi szép idők kátyúit feledhetjük már. Óh, azok a 90 – es évek… Úti céljaink klasszikusnak mondhatók, de megéri minden alkalommal. Itt aludtunk és itt ettünk. Katt a galériára!

Rövid biciklitúra a tarpai hegyre
Volt nálunk bicikli és nem volt délelőtt semmi programunk, így hát kikerekeztünk a hegyre. Ahogy ez is közismert, sokfelé a szőlőskert dombja a hegy. A gyümölcsösök mellett álló ház pincével a borház. Nagy örömünkre szinte minden kert megművelt, minden borház rendben tartott. Erős emelkedő után érkeztünk fel a hegytetőre, ahonnan már a határ is látszik és azon túl a Kárpátok hegyvonulata. A szomjhalál fenyegetése elől egy debreceni párocska mentett meg minket. Az útkereszteződésben egy táblára lettünk figyelmesek. Közelebb érve csillant meg a málnaszörp és / vagy a kisfröccs reménye. A reggeli órák és a sikeres Tour de Balaton túránk közelsége miatt ez alkalommal a hűvös és házi málnaszörpöt választottuk. A meleg elől a pincehelyiségbe húzódva megtudtuk, hogy a tulajdonos és üzemeltető Ica becsületes neve Szabó Ilona és 19 éve szeretett bele a tájba. Akkori elhatározásának eleget téve mára sikerült beindítania a kis büfét és a pár száz méterre kialakított családias panziót is. Aki csendre és a természet közelségére vágyik, bátran keresse őket!

Gyarmati Vigasságok
Immáron nagy múltra tekinthet vissza a Fehérgyarmaton megrendezett Gyarmati Vigasságok. Mi a háromnapos rendezvény középső, szombati napjára érkeztünk. Gyarmat főutcáját és főterét lezárva minifesztivál hangulatot teremtettek nem kis meglepetésünkre. Nekünk a fő attrakció a Follow the flow koncertje, bár én belógtam kicsit ismerkedni az Oldalvágánnyal, ami kisebb zenekaroknak és a kocsmázósabb hangulat kedvelőinek adott terepet. A kellemes hangulatú estéhez hozzájárult a szervezett és rendezett környezet mellett a sok ínycsiklandó étel széles választéka. Bravó Gyarmat, jövőre is jövünk!

Irány a strand
Meleg idő esetén mindennapos programunk lehet egy kis kiruccanás a tivadari szabadstrandra. Ha szerencsénk van és nem árad a Tisza épp, tökéletes homokos strandon napozhatunk. A fürdőzőket állandó megfigyelés alatt tartják a vízimentők. A bátrabbak leúszhatnak sodrásirányban a bójasor és a strandot kijelölő pályaelválasztó kötél között. A nagyon vagányak átúsznak, de ez nem megengedett tevékenység. Tilos és igen veszélyes.

Kerékpárral mindenfelé
Kellemes egy órás tekeréssel elérhetjük Tarpáról Tivadart. Ez a rövid út strandolással kiegészítve folytatható Fehérgyarmatra is. Érdemes a gáton indulni Tivadar felé. Páratlan élmény mindenkinek. Aki a strandolást kiépített szakintézményben szeretné abszolválni, szintén ajánlhatom a Tivadar – Tarpa – Vásárosnamény útvonalat.

Egy kis gasztró
A különféle levelekbe (káposzta, torma, szőlő) göngyölt és paradicsomban főzött töltelék mellett mindenképp kell egy este sütögetni. Hozzávalók: nyársak, füstölt szalonna, házi sonka, paradicsom hagyma és sok - sok kenyér. A háziak biztosan segítenek a szervezésben.

Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a sportélet és a fröccsterasz közt? Kalandok, tippek és elmélkedések a Balaton körül.

Hogyan jussunk oda?
Az autós marhaságot hamar elvetettük. A MÁV idevágó szolgáltatását vettük az oda- és visszaút viszonylatában is igénybe. Ez a Déli pályaudvarról expressz vonattal 1.38 – as menetidőt jelent. Kerékpár- és pótjegy váltása kötelező. 3300 Ft. A bicikliknek elég hely nincs, büfé kocsi van.

Milyen az útvonal?
A Balatoni körút névre hallgató, gondolom mindenki által jól ismert bicikliút patinásra koptatott és már ismert szakaszokon kerüli a magyar tengert. Kiinduló pontként Zamárdit határoztuk meg és kelet felé indulva céloztuk meg az északi parton fekvő Alsóörsöt. Így az első napra a budapesti csalinkázással nagyjából 65 km lett a tervezett és megtett táv. Balatonkenesei megállóval és alsóörsi strandolás után már sötétben érkeztünk meg az éjszakázásra kimondottan férfitársaságnak megfelelő ingatlanba.
Korai indulással vágtunk neki a második etapnak, amely Tihanyi kitérővel és az északi part dombos, kaptatókkal tűzdelt útvonalán vezet végig. Kár, hogy a bicikliút ezen a részen gyakorta komoly bukkanókkal tagolt, nem kellően sima és az emelkedők leküzdésének sincs igazi értelme, hiszen csak levezet a part felé, ahol plusz látvány sem tárul elénk. Megunva a kacskaringózást, Szepezdre felkaptatva pihenünk meg a helyi bolt előtti oázisban. Innen vezet tovább utunk Badacsonyba, ahonnan már a kerékpárutat elhagyva a 71-es főúton érjük el Szigligetet. Második nap pipa. 70 km. Harmadnap Keszthelyhez közeledve megpihenünk, majd a déli part felé kanyarodunk. A pihenő után kisebb vita alakul ki a csapatban, ne menjünk – e már a keszthelyi strand érintésével a délutáni vonattal közvetlenül haza. A negatív hangulatban közre játszik a kellemes idő, az előző napok fáradalmai és a tapasztalat hiánya is. Végül úgy döntünk, nekivágunk és szép, egyenletes tempóval teljesítjük a távot. Megérkezünk Balatonlellére 70 km megtétele után. Annyira kellemesen sikerül a harmadik nap, hogy szinte még egy majdnem teljes körnek vágnánk neki.

Hol aludjunk?
Számos lehetőség kínálkozik a kiadó szobától a kempingen keresztül a szállodáig. A szálloda szóba sem került (kivéve egy reggeli esetet, de erről majd később). Már korábbi tapasztalatok alapján kerestünk szállást Révfülöpön a Napfény kempingben, de a hat fő elhelyezésére alkalmas szállás faházakban és a sátras megoldás sem bizonyult a csapat számára megfelelőnek. Szobát is kerestünk, de last minute álltunk neki a szervezésnek, nem igazán találtunk megfelelőt.

Azért ez kemény, nem?
Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a nagy zivatarokat megúsztuk. Többnyire sütött a nap. Második tournapunkon a délutáni órákat a strandon töltöttük hűsítő jelleggel.
Az első két nap tempóját a hektikus jelző írja le a legalaposabban. Harmadik napra megszelídült a csapat és elmondható, hogy megtaláltuk a fröccs – presszókávé – 22 km/órás tempó egyensúlyát.

Enni, inni kell. De hol?
Üdítő jelenségektől és kimondottan kellemes meglepetésektől az érthetetlen hiányosságokig mindennel találkoztunk.
Carpaccio Étterem – Alsóörs
Csak foglalás után tudnak asztalt biztosítani. Kétszer próbáltam személyesen, de az eredmény ugyanaz. Szívesen megkóstoltuk volna az olasz étterem kínálatát. Talán majd legközelebb.
Halásztanya Étterem – Alsóörs
Bátran küzdd le a bizonytalanságodat, ha Alsóörsön jársz! Kilenc óra után tudtunk csak beülni, más lehetőségünk nem is volt, de egyáltalán nem bántuk meg. Minden friss volt és finom, amit rendeltünk. Kedves és gyors kiszolgálásban volt részünk. Az étterem elfogadható áron dolgozik. Csillagos ötös.
Strand büfé – Balatonakarattya
Semmi különleges. Kissé érthetetlen, hogy sorban állás után és rendelés közben a pultnál honnan kellene tudnia a fáradt kerékpárosnak, hányas számú asztalhoz kéri a lángost. Ha nincs nagy elvárásod a kellő szénhidrát, zsír és cukormennyiséget magadhoz tudod venni. Hármas fölé.
Nádas borozó – Szigliget
Nagy örömmel és várakozással, jó éhesen és fáradtan ültünk be vacsorázni. Elkövettük azt a hibát, hogy elfeledkeztünk róla, a Balaton mellett nem feltétlen lehet édes vízi halat enni. Főleg nem halászlének. Belátható, ha valami nem elég ízletes, vagy nem épp az ízlésemnek megfelelő. Nem is vagyok nagyon válogatós. Főleg nem egy hosszú és fárasztó nap után. A halászlét azonban vissza kellett küldeni, mert ehetetlen volt. A pincérlány sajnálkozás és elnézéskérés helyett inkább csak a szakács csodálkozását adta tudtunkra. Második körben a rántott húsfélék már finomak voltak, feledtetve a leves gyatra minőségét. A házi bor ízét is feledem már, ide úgysem megyünk többet. Gyenge kettes.
Vitorlás terasz – Vonyarcvashegy
Vonyarcvashegy határában felüdítő érzés volt, hogy normális reggeli és kiszolgálás fogadott bennünket. Rántotta, kávé, italok, minden rendben. Ilyen helyből kellene több a Balatoni Körúton. Csillagos ötös.
Crepezilla - Balatonberény
Csak egy fröccsre álltunk meg a jelenleg nem működő kemping sarkán álló streetfood és italkocsinál. A kedves kiszolgálás és a hűsítő egyaránt örömünkre szolgált. Ne hagyd ki semmiképp! Csillagos ötös.
Nagy testvér borozó – Fonyódliget
Idős házaspár rozé, kávé és fagylaltkínálata kiemelkedő. Érdemes volt betérni. ár érték arányban felülmúlhatatlan. Csillagos ötös.
Resti – Balatonlelle
Utolsó megállónkban még a vonat indulása előtt retró kávét és a békeidőkre emlékeztető illatok mellett ünnepelhettük az út sikerét.

Amikor pihenni és hűsölni kell
Üdítő oázisként gondolok vissza rájuk. Szépen kiépített, árnyas fákkal övezett, a szezon közepéhez képest sok látogatóval, de még nem a fullház érzésével. A víz minősége és hőmérséklete kiváló. A büfék üzemelnek, változatos sportolási lehetőséget kínálnak a napozás és fürdés lehetősége mellett. Láttunk strandfoci és - röplabda pályát és asztali tengót is.

A múlt század zenei hatása komoly hullámokat vet a mai napig. A popkultúra érzelemmel és csillagokkal vegyített sorshullámvasútja a zenés filmek világában. Néhány megindító film a közelmúltból.

Bohemian Rhapsody (2018)

A tavalyi év díjnyertes filmjéről már született Bekacsintó bejegyzés is, de kihagyhatatlan, hiszen a film nemcsak hogy két Golden Globe díjat, de négy Oscart is besöpört. Ramy Malek az Oscar mellett még másik hat díjat is elnyert. Megjelenésekor voltak, akik komoly kritikát fogalmaztak meg a filmmel szemben, elsősorban azért, mert nem minden történés volt a Queen és tagjai történetével azonos. Ami azonban tagadhatatlan, az az, hogy lehetőséget kapott a főszereplő, hogy a bemutassa azt a pályaívet, emberi gyötrődést és felemelkedést, amit Freddy Mercury átélt. Új lendületet kapott a Queen zenéje, ami külön öröm.

Rocketman (2019)

A vizsgaidőszak szorításában nem sikerült külön Bekacsintót írnom, pedig ez a musical belopta magát mindannyiunk szívébe. Az, hogy Elton John zenéje fantasztikus, alap. De ezeket olyan jól sikerült a világsztár életéhez idomítani és megszólaltatni, hogy az híven tükrözi a sztárság és másság kínjait és érzelmi buktatóit. Itt, ahogy ismeretes a tragédia elmarad, a happy ending nagy öröm mindenkinek. Látjuk a kis Eddiet felnőni, szerepelni és halljuk énekelni. Kíváncsian várjuk, milyen díjakat nyer majd el a film és szereplői.

Yesterday (2019)

Szintén kihagyhatatlan a nagysikerű, de sok negatív kritikát is megélt fantáziafilm. Aki a Beatles történetét vagy régi szerelmes lassúzásait szeretné újra átélni, csalódni fog. Akik azonban szeretik az angol humort és nem találják zavarónak, hogy egy indiai srác nyomja a Let It Be-t az mindenképp nézze meg a mozit vagy olvassa el a Bekacsintó bejegyzését, ha eddig nem tette volna meg. Érdekes, hogy John Lennon tűnik fel a filmben, de a Yesterdayt Paul jegyzi. Ki ne ismerné az egész Help! albumot? Nem szerepelt a filmben az I Love Her, pedig mekkora muzsika!

A Zöld könyv – Útmutató az élethez (2018)

Végy egy olasz-amerikai, a helyi maffia és a becsületes élet határán egyensúlyozó vagány sofőrt és egy afro-amerikai származású kiművelt zongoraművészt. Tedd őket egy autóba és irány a 60-as években még mindig feketegyűlölő dél. Emberi érzésekben nem szűkölködő, igazi road movie, elgondolkodtató, szórakoztató történettel. Ha nincs is karakteres személyiségfejlődés, emberi mélységeket, magasságokat tisztán láttat. Ha nem is olyan zenés film, mint a többi ebben a válogatásban, a zenész sorsa és megpróbáltatásai miatt mindenképp ebbe a sorozatba illik. 

Sing Street (2016)

Conor első látásra beleszeret egy lányba. A lány persze modell. A fiú ezért meghívja a zenekarába a videoklippbe. A bökkenő csak annyi, hogy nincs zenekar, nincsenek zenészek. Van azonban családi válság, új iskola, konfliktusok és sok fura haver Tökéletes zenei bekacsintás a nyolcvanas évek világába. Alakítás és zene egyaránt ötös. Rég játszották, de mindenképp ajánlom, ha valaki lemaradt!

Képzeld el, hogy John Lennont nem lövi le Chapman. Nem lövi le, mert nem is ismeri. Ki az a Lennon? Nem tud senki sem Paulról, Ringoról és Georgról sem. Nincs Beatles és nem is volt.

Bejön az indiai srác, még kismenőnek is gyenge. Elüti egy busz egy egész Földet behálózó áramszünet miatt. Mi a változások fizikai oka, nem tudjuk meg, de az biztos, hogy néhány dolog törlődött az emberiség kollektív múltjából. A sztorit tudtuk nagyjából, láttuk a trailert.

Jack Malik (Himesh Patel) a rocksztári babérokra vágyó, leginkább barátai által tehetségesnek szánt és megszánt énekes-gitáros a balesetből felépülve döntéshelyzetbe kerül. Megbizonyosodva arról, hogy valóban ő ismeri csak a legendás zenekar zenéit, összegyűjti, amire emlékszik, dolgozik keményen. Nem tudja persze senki sem, honnan is a zene.

Először senki sem kíváncsi Malikra, hiába csendül fel a Yesterday vagy a Let It Be. Egyszer aztán, ahogy a mai világban előfordulhat, megtalálja egy srác, akivel felvesznek egy albumot. Csupa Beatles. Ettől hirtelen mozgásba lendül a gépezet. Kijön a CD és befut Ed Sheeran is, aki magát alakítja, nem is rosszul. Jön a topmenedzser és beindul a karrier. Valós őrület, minden a menedzserek és a marketing szakemberek kezében. Pörög a nézettség rendesen.

A romantikus vígjáték szerelmi szála sem túl szövevényes. A gyerekkori barát, road, menedzser Ellie (Lilly James) szerelmes Jackbe. Ő persze mit sem sejt. De hol volt eddig? Eljön a mondhatni klisészerű választás pillanata is. Siker és hazugság kontra szerelem és igazság.

Legkedvesebb jelenetem, mikor Jack felkeresi John Lennont. Egy kis házban lakik a lennon szemüveges, amúgy valóban Lennont idéző öregúr (Robert Carlyle). Életbölcsességben és poénban nincs hiány. Nem tudom kihagyni a gondolatot, mert régi, visszatérő kérdésem ez: Mi lett volna, ha nem lövik le? A film egy boldog, de nem híres embert mutat nekünk, aki teljes életet élt, él. Mit választott volna Lennon, ha megkérdezték volna? Élsz még negyven évvel többet, boldogan, egészségesen a nővel, akit szeretsz, és az viszont szeret vagy a hírnevet és pénzt választod?

Nagy öröm volt Lennont élve látni. Még ha csak filmen is. És ha nem is Ő az. De valahogy nem csak a Beatles zenéje tartja egyben a filmet, bár tagadhatatlanul jól, sőt pazar módon nyúltak a számokhoz. A filmzenékben utazó Daniel Pemberton (Steve Jobs, Ocean’s 8, Pókember, irány a Pókverzum) kitűnő érzékkel segítette a filmet és a zenealkotást. A Help punkrock feldolgozása több mint tökéletes.

Valóságos kulcsszereplőkkel megalkotott mese 21. századi módra. Mert kell ide Ed Sheeran, aki jó tükörképnek és mentornak, ahogy John Lennon is. De a zenén keresztül és a rendszeres áthallások által (amiket szöveg szinten olvashatunk is felirat formájában) velünk van a Beatles. És ez nagyon jó.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a Beatlest, az angol humort és a romantikus vígjátékokat. Nem ajánlom azonban azoknak, akik valami mély filozófiát vagy filmesztétikai csodát várnak, esetleg a Beatles újraéledését. Kellemes, jó kikapcsolódás, humorral és zenével fűszerezve. Nekünk bejött.

 Képek: https://www.beatlesbible.com/1972/08/30/john-lennon-live-madison-square-garden-new-york/

Szépirodalom és erőszak ’Teknőc’ Alveston története Gabriel Tallent tollából. A 14 éves kamaszlány elszigetelten él apjával Mandocino peremén, Kalifornia államban. Felnőtt olvasóknak ajánljuk.

Az elsőkönyves író korszakalkotó és rendhagyó módon veti papírra megrázó fikcióját. Apró részletekig megismerjük Teknőc és apja, Martin mindennapjait. Brutális és első olvasásra hihetetlen, ahogy Tallent leírja a kislányt érő lelki és nemi erőszakot. Amilyen kegyetlen az apa, olyan kíméletlen és precíz az író is. Teknőc alakján és viselkedésén keresztül annyira közel hozza a cselekményeket, hogy megérthetjük, hogy működhet egy ilyen abnormális viszony apa és lánya között.

Teknőc hatalmas utat tesz meg a felismeréstől, hogy ő nagyon más, mint a társai az iskolában, addig, hogy szakítani próbáljon szadista apjának erőszakosságával. Kiszolgálja apját minden téren, nem is tehet mást. Szörnyen fájdalmas, de nem is akar mást tenni. Pontosan látjuk emellett mi, olvasók is, milyen következményei vannak az apró ellenállásnak is. Teknőc egyre céltudatosabb lesz, de lassan ébred csak rá, mit tehet, mit kell tennie.

Martin Alveston igazi arrogáns, tudálékos, erőszakos macsófigura. Büdösen jön elő a szobájából és sörrel kezdi a napot. A környezetszennyezés által bekövetkező armageddontól való félelmében egyetlen életcélja a túlérésre való felkészülés. Erre készíti Teknőcöt is.

Az iskolai tanulási problémák ellenére az iskola és a tanárnő, Anna is tehetetlenek. A nem meglepően önbizalomhiányban szenvedő lány otthon komplett katonai túlélő kiképzést kap. Szakszerűen bánik a fegyverekkel, igazi túlélőbajnok. Kereteit próbálgatva ismerkedik meg egyik tiltott kóborlása alatt Jacobbal és Brettel, akiket, bár tudja, hogy baj lehet belőle, nem tud magukra hagyni a kaliforniai vadonban. Praktikus ismeretei segítségével kivezeti a fiúkat az erdőből. Mikor azonban kiderül Martin számára, hogy Teknőc fiú ismeretségre tett szert, kegyetlenül megtorolja azt.

A mindent sejtő, de alkoholfüggő nagyapa Teknőc sérüléseit látva próbálja jobb belátásra bírni fiát, de rohamot kap, és a kórházban meghal. Martin ezután szabadulni akar apja számára negatív emlékétől és lelép, így Teknőc felszabadulhat egy időre. Ezalatt az idő alatt Jacob családjában egy teljesen más világot ismer meg, de nem képes segítséget kérni barátjától és mástól sem.

Nagy jelentőséggel bír Teknőc és Jacob élethalál harca a tengerparti szigeten. A két fiatal összetartozásának és a történet megoldásának meghatározó pillanata ez. Az erő, a megfigyelés és a józan ész győzelme ez az elemek felett. Meg lehet egyszerűen úszni?

A regény a párhuzamok és ellentétek, a képi láttatás és leírás mesterműve. Bátor és céltudatos témaválasztás, éles és hihető, precíz karakterek, feszültség és izgalom. Mindenfajta erőszak ellenére szép szöveg, értékes irodalom. Terítéken a felelősségvállalás, a közösség, a szeretet és az emberi mélységek és magasságok. Erős idegzetű felnőtteknek ajánlom.

1893, Aldwinter. Borzongató, titokzatos szilveszter esti haláleset a Blackwater mellett és már meg is érkeztünk a ködös és misztikus Angliába. Képzelgéseim és gyermekkori olvasmányaim is mind azt mondatják velem, hogy ha a Sátán kutyája nem is, de a Loch Ness-i szörny biztosan létezik. Evvel a Conan Doyle-i hangulattal indul útjára a történet.

Cora Seaborn, a gazdag és felvilágosult özvegy, aki nemrég vesztette el férjét, fiatalon ment férjhez. Michael Seaborn gazdag volt, de hamar kiderült, hogy bántalmazta fiatal feleségét, aki a klasszikus bántalmazott félként viselte sorsát férje haláláig a kor szellemének megfelelően. Kisfiával, a különös, magának való, de okos, értelmes és érzékeny Francisszal régi barátaik Charles és Katherine Ambrose ajánlására érkeznek meg Aldwinterbe.

A kis keresztény közösség melegágya a babonáknak és hiedelmeknek. A vendéglátó család feje, a kisközösség papja William Ransome és felesége Stella meleg, baráti fogadtatásban részesítik Corát, majd barátait is.

Barátság alakul az ismeretségből, a pap William és az autodidakta természettudós Cora a beteg feleség Stella hallgatólagos támogatása mellett (!) hosszabb sétákat tesz, Cora visszautazása után Londonba levélváltások és végtelen harag közepette szerelem bontakozik ki. Cora és Stella közt is barátság alakul, de William és Cora szellemi értelemben is kiegészítik egymást. Színesíti a történetet Stella tuberkulózisa, ami a kor egyik fő halálos betegsége volt. Stella betegségéből adódóan különc viselkedésével hívja fel magára a figyelmet. Jegyzeteket készít és állandó lázas állapotában a derílium határán kék dolgokkal veszi magát körül.

Több szerelmi szállal is találkozunk, hiszen számomra elgondolkodtató Cora és segítőtársa a barátnő Mártha viszonya. Itt van aztán a sebész dr. Luke Garett, aki halálosan szerelmes Corába, de ez a szerelem beteljesületlen marad. Szerelmi sokszögünk következő oldala Martha és Luka barátja dr. George Spencer. Szövevényes, mi?

Martha alakján keresztül bepillantást nyerhetünk a késő viktoriánus kor nő és munkásmozgalmi törekvéseibe is, bár a regény fő vonulatát, az emberi mélységeket és szenvedélyeket, a valódi motivációkat kortalannak tartom.

Sarah Perry kritikával, megmutat, megismertet, szórakoztat és elringat. Újból és újból elhiszem, hogy előjön most már a szörnyeteg fizikai valójában, de ez a szörnyeteg igazából a szereplőkben élő démonokból, félelmekből, bizonytalanságokból és meggyőződéseikből összegyúrt emberi lelkek tükörképe. A közösség kollektív félelme, bűntudata és a misztikummal kevert babonaság tükröződik vissza a közös tudatban. Minden halálesetet és problémát, betegséget a Kígyó közelségével magyaráznak. A Kígyó mitikus jelentéssel bír. Fallikus szimbólumként a nő és férfi viszonyát is megtestesíti, de spirális vagy kör alakú ábrázolásai a ciklikusságra és a sorsra is utalnak. Nem tudhatjuk, hogy a szerző mennyire szándékozott üzenni a címmel és regénye egyik kulcsfigurájával, de számomra elgondolkodtató a párhuzam.

 A regény a romantika, a misztikum és a történelem finom érzékkel megalkotott keveréke. Klasszikus olvasmány, amit a hónapok történeteként szerkesztett fejezetek és a közbevetett magánlevelek színesítenek és árnyalnak. Elképzelhető a romantika, dráma vagy tragédia nélkül? Mi lesz a szerelmek és ábrándok sorsa? Létezik e végítélet? Elpusztul – e az essexi Kígyó?

Képek forrása: 

https://www.bbc.co.uk/programmes/b08lh7v1

https://themindreels.com/2015/04/08/a-journey-to-the-center-of-the-earth-1864-jules-verne/