Nem szédültem ki a moziból, mint már annyiszor életemben. Ez nem az azonnali katartikus filmélmény. Ez az, ami lassan ér le, és sokáig foglalkoztat. Hirokazu Koreeda díjnyertes alkotását láttuk. Elnyeri vajon a Bolti tolvajok az Oscart is?
Díjnyertes alkotás, hiszen 2018 –ban elnyerte a Cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát. Mikor legutóbb a Rossz verseken jártunk a Cirkoban, megtetszett a filmbemutató. Noha valahogy, ha már Távol – Kelet, akkor biztos, hogy Japán. Nem csak azért, mert gyerekkoromban kétszer láttam a Shogun sorozatot és háromszor olvastam is talán. És nem is a karate miatt. Szamurájok és harcaik. Küzdelmek. Sok ember négy szigeten. Cseresznyefa virágzás. Megannyi sztereotip elképzelés. Ezekből semmit sem láttunk viszont. Szerencsére.
Apa és fia összeszokott párosként követnek el kisebb nagyobb bolti lopásokat. A családi lista alapján szerzik be azokat a dolgokat, amire már más forrásból nem futna. Olcsóbb így. A tizenkét éves forma kisfiú Shota és Osamu Shibata az apa egy hideg estén útban hazafelé az egyszobás kis házba magukkal visznek egy, az erkélyen játszó kislányt. Tudnak róla rég, hogy valami nincs rendben a családjával. A kislány, Yuri önszántából marad a családdal. Testét édesanyja okozta sebek borítják. Így már hatan laknak Nagyinál. (Hatzue)
Nem könnyű kitalálni, ki kinek a rokona. Nobuyo, ahogy Osamu is dolgozni járnak. A nő vasal, a férfi segédmunkás egy építkezésen. Aki egy peepshowban bocsájtja áruba bájait. Nagyi szerencsejátékkal múlatja az időt. A gyerekek ezalatt csavarognak, kisebb dolgokat próbálnak elcsenni a boltból. Közelről láthatjuk mindannyiukat. Szegényen, nélkülözve, számunkra elképzelhetetlen apró szobában lakva élik életüket. Mégsem sajnáljuk őket. Mély, egymásra figyelő szeretetkapcsolat hálózza be mindennapjaikat.
A szegénység ellenére idilli hangulatban töltenek el egy napot együtt az óceánnál. Persze nem maradhat ez ilyen tökéletes. Nagyi reggelre meghal. Persze nincs pénz eltemetni. Elássák hát a szoba alá. Ezzel a momentummal kezdődik a lelepleződések sora. Lassan fény derül arra a gyilkosságra, amit Osamu és Nobuyo követtek el. Shota is „talált” gyerek. Nagyi és Aki sem rokona senkinek sem. Egy elügyetlenkedett tolvajlás után Shotát menekülés közben elkapják. Ezzel megindul a lavina. Szétesik a család. Visszazuhanunk a való világ törvényei közé. Rendőrség, média, igazságszolgáltatás. Igazság?
Hirokazu Koreeda megmutatja nekünk a családi szeretet lényegét, a törődést, odafigyelést, elfogadást. Komoly erkölcsi dilemmákat vet fel az utolsó negyed órában. Elgondolkodunk azon, hogy mit határoz meg a vérrokonság? Mitől szülő egy szülő? A gyerekek életének, fejlődésének záloga -e a vérszerinti rokoni kapcsolat? Lehet egy tolvaj jó apa? A rendező visszazökkent bennünket abba a világba, ahol élünk. A törvények és szokások meghatározta társadalmi közegbe. A széthullott család tagjai végül egyedül maradnak. Mindenki élheti tovább az életét, egyedül. A szomorú végben számomra egy apró jelenet jelenti a fénysugarat. Aki visszamegy az elhagyott házba. Újrakezdi.
Lassú, nem kapkodó a film folyama. Minden a legvégén kap értelmet. Nem is kapunk mindenre választ. Saját kérdéseinkre magunknak kell válaszolnunk. A művész „csak” felvázolja a problémát. Zseniálisan, precízen és könyörtelenül. Csendesen, visszafogottan és mesterien. Ilyen egy jó mozi. Ilyen egy Oscart érdemlő alkotás. Ilyen az, ha megmarad az élmény. Örökre.
Szereplők: Osamu Shibata - Lily Franky, Hatsue Shibata - Kirin Kiki, Sosuke Ikematsu - Nobuyo Shibata, Sakura Ando - Aki Shibata, Juri – Miyu Sasaki
Alkotók: RENDEZŐ: Hirokazu Koreeda, SZÖVEGÍRÓ: Hirokazu Koreeda, ZENE: Haruomi Hosono, OPERATŐR: Ryuto Kondô, VÁGÓ: Hirokazu Koreeda
Foto: port.hu
