Nem igazán szeretem a skatulyákat, de mégis: A fénykép egy romantikus dráma. Oké, hogy romantikus, de mitől dráma? Nem mondanám, hogy a klasszikus Rómeó és Júlia történet ez, halálos csattanóval. Merthogy nem is volt csattanó. Szépen hömpölyög a film, szinte elröppen a 110 perc, amíg tart. Néha vicces, inkább meglepő, kedves. Valami mégis indokolja, hogy teltházzal megy a Cirkoban.

Ahogy a Harry Potter és Zsákos Frodó páros barátsága sem, igazán Ritesh Batra filmje sem visz be egy gyomrost nézőinek. Kedves, aranyos emberek Indiában. Rómeónk, aki itt Rafi, (Nawazuddin Siddiqui) európai, de indiai szemmel is szerényen éli életét. Munkája, hogy sokadmagával fényképeket készít Mumbaiban (a város neve 1995 előtt Bombay volt). Önfeláldozóan küldi nagyanyjának, Dadinak (Farrukh Yaffar) teljes bevételét minden nap. Este négy hasonló helyzetben lévő barátjával osztozik egy pléhkalyibán. Egy helyiség, öt élet, szépen elférnek. Sok jó ember kis helyen is, ugyebár…

A fényképezés nem mutatja be Indiát, de hát romantikus drámánk fő célja amúgy is az emberi – lelki folyamatokra fókuszál. Látunk azért nyomortanyát annyira közelről, hogy szinte nem is nyomorúságos. Alig zsúfolt utcákat a 13 milliós nagyvárosban. Olyan tengerpartot és parti látképet, hogy szeretnél ott nyaralni. Egy kicsi, de rendezett, modern lakást, ahol Miloni lakik. Leginspirálóbb snittek azonban az angol érából származó csempék, házfalak és taxik. Sajátságos hangulatot árasztanak.

Fotó: https://www.imdb.com/title/tt7778680/?ref_=fn_al_tt_1

Fényképezés közben szerelem első látásra, mikor Rafi lefotózza Milonit (Sanya Malhotra). A mi Júliánk persze gazdag, jól szituált lány. Egy szerencsés véletlen folytán azonban ismét találkozik a két fiatal. Apropót Dadi ad unokájának, hiszen Rafinak már ideje lenne nősülni. Az alap, hogy tudjuk, Indiában még a mai napig él a kasztrendszer. Nem lehet csak úgy házasodni, de, ahogy a filmben látjuk, nincs itt globális értelemben vett randizgatás. A legforróbb testi érintkezés egy bátortalan kézsimogatás a taxiban. Miloni Júliánk családja is szervezi közben a jövőt. De nem érzem, látom itt sem a konfliktust, hacsak komolyan nem veszem, hogy simán férjhez adnak egy lányt valakihez szinte ismeretlenül csak, mert az USÁ - ba megy dolgozni.

Zavaró nekem, hogy nem tudom igazán eldönteni, drámaként élik – e meg a szereplők azt, hogy beleszülettek egy helyzetbe, amiből látszólag ki lehet lépni. A rendező filmjével rámutat a társadalmi különbségekre, de számomra túl lágyan, finomkodón teszi mindezt. Nem kavar képi, érzelmi hullámokat. Rómeónk és Júliánk is dönthet a sorsáról, de hiányzik első pillanatban a döntés katarzisa. Nyitva marad a kérdés, lehet – e, kell e változtatni?

Párhuzamos világot látunk egy városba zárva. Az angol nyelvet erőltető elit és a szűkölködő pórnép konfliktusmentes szimbiózisa. Minden lágysága és finomkodása ellenére szép ez a film. Elképzelhetetlen a helyszín és a szituáció. Langyos tea mézzel. Az is kell egy hűvös, őszi estén.