Bekacsintó

Visegrádi séta

2018. november 02. 18:11 - Krisz B

Útikalauz

Őszbúcsúztató kis kiruccanásra indulunk Visegrádra. Nehéz a kényelmet félretenni, így autóval közelítünk. Kényelmességünk majdnem megbosszulja magát és nem jutunk ki Szentendréről sem. Belső sávban a laktanya mellett áll le az autó... Vészvillogó ki, anyázások be. Valahogy újraindul, mi megérkezünk. img_20181102_123327.jpg

A lehetséges útvonalak közül ősszel mindenképp válasszuk a Plisszentlászlón keresztül haladó erdei szerpentint. Csodálatos pompájával mutatkozik meg ebben az évszakban az erdő. Lepencére érve jobbra kanyarodva érjük el a Rév utcát. Itt ismét a hegy és a fellegvár felé hajtva az Erdei Iskola előtt parkolunk le. Innen már érdemes gyalog folytatni az utat a Kaán forrás felé. A piros túristajelzést követve, kis emelkedőn keresztül jutunk el az Ördögmalom étteremig. Ugyan ebédidő van már, de ezt mások is tudják, teltház van. Indulunk tovább a Kaán forrás felé. Az enyhe emelkedő meg sem kottyan. Biciklizők és túrázók jönnek mennek. A forráshoz vezető úton a következő állomás a Pisztrángos tó. Aki még nem pecázott sohasem, itt megteheti, amit kifogott megveheti. Az Ördögmalom étteremben el is készítik neki. Most nem állunk meg, hanem folytatjuk sétánkat. Hamarosan megpillantjuk az Apátkuti Vadászházat. Romantikus lélekként már látom is, ahogy..., de már tovább is haladunk. Néhány lépés szinte és megérkezünk a Kaán forráshoz.

Kaán Károlyban hazánk erdőmérnök és gazdaságpolitikus szakemberét tisztelhetjük. img_20181102_131629.jpgNevéhez fűződik az Alföld fásítási programja mellett az 1935. évi erdő-, és természetvédelemről szóló törvény. A forrást először 1938-ban, majd ismét 1974-ben foglalták.  A többiekhez hasonlóan mi is megtöltjük kulacsunkat. Ez alkalommal nem követjük tovább a piros jelzést Pilisszentlászló irányába. Visszafordulva ismét az Ördögmalom étteremnél járunk. 

Érdemes betérni, hamar találunk most már helyet is. Gyors és kedves kiszolgálás, a megrendelt étel-ital hamar az asztalon. Nem bánjuk meg, hogy betértünk ide enni, nem egy streetfood étterem árszínvonala, de finom és bőséges az ebéd. A hely a pisztrángról híres, méltán, de a vadast kihagyni vétek!

Dolgunk végezetével és a hőmérséklet csőkkenésvel indulunk haza, megcsodálva még a színpompás erdő varázsát.

Ez nem a mozis bejegyzés, de azért 10/10

Ajánlom korhatár nélkül annak, aki egy kis erdei sétára vágyik

 

Szólj hozzá!

Egy kis szívesség

2018. november 01. 15:37 - Krisz B

Mozi

Ha gyilkolászós, a szexualitást sem nélkülöző krimibohózatra vágysz, ugorj be egy moziba, talán még játsszák az Egy kis szívesség című amerikai misztikus thrillert.

favor.jpegA humoros, gyakran morbid beszólásokkal tűzdelt, fordulatokban gazdag cselekmény leköti a figyelmet. New Yorktól nem messze járunk egy kisárosban, ahol a fiát egyedül nevelő Stephanie (Anna Kendrick) összebarátkozik Emilyvel (Blake Lively). Emily határozott, gazdag és titokzatos. Megérkezik a képbe Emily férje is Sean (Henri Golding), aki leszerepelt íróként lébecol felesége mellett. Együtt is a társaság egy szerelmi háromszöghöz. A történet azonban nem ennyire banális. 

Stephanie vlogjában meséli el, hogy Emily gyerekére vigyáz már napok óta, mert az anyukának nyoma veszett. A vlogger minden lében kanál anyuka nyomozni kezd. Közben szépen lassan a két nő múltjából egyre több édekes és szaftos titok kerül napvilágra.

A film a szép fényképezés ellenére számomra a régi tévéjátékok összhatását kelti. Ez nem von el semmit a mozi élvezeti értékéből, inkább hozzátesz. Kevés, inkább belső helyszínt látunk, nagy hangsúlyt kapnak a humoros, szellemes párbeszédek. Érdekes a zeneválasztás is. Folyamatosan francia nyelvű zene szól, amit a történet ugyan nem indokol, de érdekes hangulatot varázsol a filmbe, ahogy gyerekkorunk sorozatában a Meghökkentő mesékben is.

Fordulat fordulatot követ, szerelmi szálak bonyolódnak, a vlog nézettsége is egyenesen arányosan nő a filmbeli feszültséggel. Fekete humora nem éri el a nagy klasszikus Twin Peaks színvonalát, de kellően szórakoztató, vicces és pörgős ahhoz, hogy megérje megnézni. 

  • Nekem 8/10
  • 16 plusszos - szex, erőszak bőven a terítéken
  • Egy kis szívesség /A Simple Flavor /
  • Amerikai misztikus thriller, 1117 perc, 2018
  • Rendezte: Paul Feig

 

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: film mozi

Fényes tanösvény, Tata

2018. október 30. 10:56 - Krisz B

Útikalauz

img_20181029_113243.jpgAz évszakban nem megszokott meleg, őszi reggelen indultunk útnak Tata felé. Úticélunk a Tata központjától 3 km-re fekvő Fényes tanösvény volt. A tavairól híres város, melyet mindenképp érdemes felkeresni körülbelül egy órányi autóútra fekszik Budapesttől.

A bejárat közelében parkolhattunk. Jegyvásárlást követően indulhatott is a séta. 

A 18 állomásból álló tanösvényen fapallókból álló cölöpsétányon keresztül lehet végighaladni. Kellemes sétával, nézelődéssel, olvasgatással, fényképezéssel együtt is egy óra alatt körbe lehet érni a sétaútvonalon. Az egyes állomásokon megtudhattunk, hogy az ösvény láprétek és láperdő közepén húzódik végig.A karsztforrások a környéken folyt bányászat miatt 1973-ban elapadtak, de annak megszűnésével ismét elindultak. img_20181029_110329_hdr.jpgA folyamat nem is állt meg és a lápi forrás az utóbbi 10 évben tovább növelte a lápi tó méretét. Ez a vizet amúgy kedvelő égerfákat sem kíméli, így ezek közül sok kidőlt. Így jött létre ez a mesebeli látkép is.

A sétány egész évben látogatható, a vizek nem fagynak be, mivel a forrás 20 - 22 fokos és enyhén szénsavas. Az egydülálló növényvilág mellett az állatvilág is érdekes látnivalókkal kecsegtet. Ugyan ez alkalommal nem volt szerencsénk és nem láthattuk az itt élő madarakat. Sem az erdei fülesbagoly, sem a pettyes vizicsibe, de még a cigányréce sem mutatkozott. Láttunk azonban mocsári teknőst egy rövid pillanatra. Emlékezetes pontja kis sétánknak a lápi forrás megfigyelése. Itt változó intenzitással tör elő a forrás, ami látvénynak is érdekes, de ha csendben vagyunk (nekúnk nem teljesen sikerült) még hallhatunk is!

Sétánk végére érve egy függőhídon át vezetett utunk, ami egy kics pacsálásra is lehetőséget adott. A meleg időben ez most nem jelentett gondot. Igazán különlegesnek találtam ezt a lápi világot. Nagy örömömre szolgált, hogy a minden szép tiszta és természetes volt, a gyönyörű idő is hozzásegített, hogy élvezhessük sétánk minden pillanatát. 

10/10

Korhatár nélkül látogatható, kényelmes sétaútvonal

Ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a természet iránt, vagy szeret sétálni.

 

 

Szólj hozzá!

Fel, torreádor!

2018. október 30. 10:56 - Krisz B

Mozi

comics.jpegTudod ki az a torreádor? Én csak hittem, hogy tudom. A torreádor több, a bikavidalon résztvevő ember összefoglaló neve. Nem is torreádor, hanem torreádorok (torreros). Többen vannak, Ősi hagyomány a bikák leölése. Ezt a közönség előtt végzett állatkínzást a matador végzi be, aki a hosszas művészi ceremónia után leöli a bikát, Ha pontosabban érdekel a bikaviadalok forgatókönyve, keress rá itt!

Nem számítottam sokra ma a moziban, mikor beültem a gyerekekkel a Ferdinánd című animációs filmre, de annyira tetszett, hogy kedvet is kaptam írni egy pár sort. Nem bonyolódnék bele a történetbe, de finom poénokkal tűzdelt, kellően izgalmas sztorit nézhettünk végig. Eddig nem sokat gondolkodtam a bikák lelki világán, de egy igazán humánus, szerethető bikanövendéket ismerhettünk meg. Volt táncos jelenet, autósüldözés, vicces mókusok és több, emberi tulajdonsággal felruházott bika. Jól követhető karakterfejlődések mellett sikerült kihúzni a vágóhíd méregfogát is, amellett, hogy kiderült mindenkinek, nem szép dolog ez a bikaviadal. Főleg, ha megszeretjük a bikát. Kedvencem a végső megoldást jelentő zárójelenet, ahol ... , de ezt inkább nézzétek meg!

Nekem 9/10, neked?

Valóban 6 plusszos, de a szülőknek is vicces.

Ferdinand, 2017., amerikai animációs film, 107'

Blue Sky Studios, 20th Century Fox, Animation, Davis Entertainment

Rendezte: Carlos Saldanha,

Szólj hozzá!

Bringával a Velencei-tó körül

2018. október 30. 10:56 - Krisz B

Útikalauz

Nem tudom hogyan, de eddig kimaradt a Velencei-tó bringával. Voltunk már sokfelé, valahogy nem jutott eszünkbe. 

Csodás tavaszi időnek néztünk elébe, úgyhogy felpakoltuk a bicikliket a kocsi tetejére és persze magunkhoz híven nem sietősen, de még dél előtt megérkeztünk Velencére.nature.jpeg
Találtunk hamar parkolóhelyet, de már az érkezéskor látszott, hogy valóban felkapott a környék, mert percenként fordultak be az újabb autók biciklivel megrakodva, jelezvén, hogy nem csak mi vágunk neki, az amúgy körülbelül 30 km-es távnak. Nyugat felé indultunk, ami ez esetben az óramutató járásával megegyező irányt jelenti. Megszoktuk már, hogy ha szélcsendesnek tűnik is az idő, amint kerekezni kezdünk, valahogy ellenszéllel találjuk szembe magunkat. Lehet a nagy tempó teszi?
A hírekből, ismerősöktől hallottuk már, hogy elkészült, megújult a velencei strand, de most így élőben látva valóban nagy volt a változás. Legutóbb három éve, az építkezések megkezdése előtt jártunk arrafelé, ezért meglepő volt a változás. Valódi plázs épült ki, az idő ugyan még nem engedte meg, hogy fürödjünk, de kedvet kaptam egy kis fürdőzéshez. 
Az első méterek és a plázs megkerülése után (rendezvény miatt lezárták a bicikliút ottani részét) szépen poroszkálhattunk tovább. Kissé zavarónak tűnt a sok gyalogos, figyelmet igényelt, nehogy baleset történjen. Több, elég nagy létszámú biciklis társaság is útnak indult, ezért gyakori volt a torlódás. Kényelmes tempóban érkeztünk meg, Gárdonyt hamar magunk mögött hagyva, Agárdra. Agárdon meleg fogadtatásban volt részünk, épp egy tó körüli futóverseny befutójára érkeztünk, ami meg is határozta a következő fél óra élményeit. Agárd és Pákozd közt a nádas és az országút között vezet a bicikliút, sajnos nem tudtuk kellően kiélvezni a lehetőséget a nézelődésre, mert a futók csak jöttek és jöttek.... Mindezek ellenére becsorogtunk szépen Pákozdra, ahonnan emelkedni kezdett az út. Nem kell erős kaptatóra gondolni, de innen már számítani kell rá, hogy egy kicsit meg kell nyomni a pedált. Akinek kedve van, elindulhat Pákozdról Székesfehérvár irányába is. Mi maradtunk az eredeti tervnél és tovább indultunk Velence felé. Pákozdot elhagyva  az út egy ligeten halad keresztül, ami meglepő módon egy élesebb kanyarral és erős kaptatóval érkezik meg a Pákozd-Sukorói Arborétum és Szabadidős park bejáratához. Az út innen dimbes-dombos tájon vezet keresztül. Lehetőségünk lett volna a Sukorói emlékművet vagy a múzeumot megnézni, de ez alkalommal szigorúan a tó megkerülése volt a cél.
Kellemesen elfáradva, kevesebb, mint két óra alatt érkeztünk meg újra Velencére.

A biciklitúrához hozzá tartozik rendszerint egy kis pihenés is, amit most az út végén ejtettünk meg. Az út mellett hívogató tábla állított meg bennünket, így betértünk az Ó-Velence étterembe. Közvetlen az út mellett található, hatalmas terasszal. Az egész út során látható volt, hogy hirtelen köszöntött be a tavasz az idén. Még nem volt idő teljesen felkészülni a vendégek fogadására. Ez meglátszott út közben is a sok még zárt kávézón és éttermen, de az általunk választott vendéglőn is. Egy felszolgáló és egy szakács küzdött a vendégáradattal. Úgy látszott, mindenki akkor akart épp ebédelni. Türelmesen vártuk ki a sorunkat, amit nem bántunk meg. A kedves kiszolgálás mellett kimondottan finom és esztétikusan tálalt ételeket kaptunk. Az ételek minőségét tekintve az árral is meg lehettünk elégedve.
Gondoltuk, máshol iszunk kávét, de sajnálatunkra nem találtunk erre alkalmas helyet. 
Az út összességében kellemes, szép élmény. Sokan vágtak neki és teljesítették a távot. Az út többnyire kiépített bicikliút, amin gyakran kell osztozni a gyalogosokkal. A kiépített út minősége kiváló, Agárd és Pákozd közt vezet országúton, de a gyér forgalom egyáltalán nem zavaró.
Gyakori lehetőség nyílik a pihenésre, így ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit hosszabb utat tenne gyerekekkel, aki szeretné elmondani magáról, hogy körbetekerte a tavat, vagy csak egy pár órás kikapcsolódásra vágyik. A kitérő lehetőségekkel együtt egy egynapos túrára is alkalmas az út.

Szólj hozzá!

Kisinóc, a Hobbitok földje

2018. október 30. 10:56 - Krisz B

Útikalauz

Észak - Budáról indulva körülbelül 50 perc az út. Szeretünk csalinkázni útközben. Így magyarázom meg, hogy elnézem az M0-ás lehajtót az M2 Vác felé, megyünk is egy szép kis kört. Lehet valami Bermuda-háromszög szerű arra felé, mert már többször is jártam így.

Az M2 autóutat elhagyva Szob felé tíz perc autózás után Kismarost elérve Kóspallag felé térünk le. Az út hamar erős szerpentinbe csap át, kellemesen emelkedik. Az út minősége meglepően jó, az álmából ébredő erdő pedig mesébe illő.
Mivel későbbi terveim is vannak a turistaházban és környékén, betérünk a fogadóba, amúgy is ebéd idő van már.
Nagyon kedves kiszolgálás fogad bennünket. Amíg a megrendelt ebédet várjuk, az időt kihasználva szétnézhetünk nem csak a már most gondosan ápolt kertben, hanem a nyár elejére kibérelt apartmanokban is. Mindent rendben találunk.
Rövid vizitünk után bőséges ebéd vár ránk. Egy-egy kis bográcsban tálalt leves után szerencsére csak egy tál második fogást rendelünk, amin megosztozunk, így is bőven jól lakunk. Az ebédért kifizetett 3800 Ft itallal együtt szerintem rendben van.

tree.jpegSzép délután elé nézünk, immár teli hassal. Úgy döntünk, hogy a délutánt rövid sétával töltjük. Neki is vágunk a zöld jelzés megkeresésének, amit hamar meg is találunk. 
A turistaház mögött, rövid ideig a kék jelzésen haladva jobbra válik el a zöld jelzés, melyen az útjelző tábla szerint is eljuthatunk Királyrétre. Mesebeli kis patak fogad bennünket, Hobbitok lakta völgyek jutnak eszünkbe. Annyira elragad a mesebeli pillanat bennünket, hogy a zöld jelzést elvétve (régi kedvenc szokásom ez is) körsétára indulunk a jelzett úttól balra. Persze ekkor még nem tudjuk ezt. Öt-tíz perc bandukolás után engedek a belső hangnak, hogy nem ez lesz a kijelölt út, bár az erdő erre is csodaszép. Úgy döntünk, visszafordulunk, de nem is olyan egyszerű mutatvány a visszautat megtalálni. Nem is sikerül. Az erdőn átvágva visszajutunk a turistahát mögé a domboldalra, ahonnan csodás látványként tárul elénk a patak és a rendezett hátsó kert. 
Innen már tudjuk az utat Hobbit földig, ahol immár másodjára kelünk át a patakon. Most már nem hibázunk és a zöld jelzésen haladva, kényelmes tempóban tesszük meg a lankás emelkedőkkel tarkított egy órás utat, melynek felénél érünk Király-rétre. 

Több kisgyerekes családdal is találkoztunk, ami nem csoda, hisz a táv és a szintemelkedés sem számottevő. Az erdő szépsége mellett Királyréthez ereszkedve egy régi kőből készült út maradványain haladhatunk végig. A kora tavaszi napsütésben valóban különleges látványt nyújt. Vajon a király útja ez? Mikor kerülhetett ide? Kik használhatták? Mikor? A térképet és a netet böngészve hazaérve sem találtam gyors választ.

A visszaút is kellemesen telik, egy óra alatt ismét megpillantjuk a turistaházat.

Nem megterhelő, rövid séta, ajánlom a kis kirándulást: kisgyerekeseknek, későn ébredőknek, hideg időben, azoknak, akik egy kis kiruccanásra vágynak és a kora tavaszi erdő szerelmeseinek.

Szólj hozzá!

Pelé - A brazil lélek

2018. október 30. 10:56 - Krisz B

Mozi

Nem vagyok valami nagy futball rajongó. Igen, tudom, ez ma felér akár egyes körökben ellenzéki megnyilvánulásnak is, ezért elmesélem inkább, hogy is volt ez velem.football_1.jpeg

A nyolcvanas évek közepe rémlik fel több emlék mellett, mikor a Magyarország 5 - 3-ra győzte le Lengyelországot. Megkerestem a korabeli videót, 1987-ben történt. Détári csavart góljára emlékszem - lehet is felejteni? -, bár emlékeimben szögletről csavarta be. Aztán ott volt az EB. 1988. Zoli haverunkkal néztük a meccseket, akkor még nem volt matricás füzet, de volt egy színes újság, amibe lehetett vezetni, hogy melyik csapat, mit játszott. Hollandiának drukkoltunk, meg is nyerték. Aztán a magyar foci lehanyatlott. Maradt a foci a téren a betonon. Szépen lassan szoktam le a meccsnézésről. 

Erre jön ez a film. Peléről. 

Nem mondhatnám, hogy telt ház volt, rajtunk kívül még egy pár jött el megnézni. Időnként érzelmes, de nem is igazán sportfilm. Látjuk a gyerek Dicot, még nem hívják Pelének a baurui nyomornegyedben élő kisfiút, aki a többi fiúval játszik zoknikból csavart labdával az utcán. A gyerek Pelét alakító Kevin de Paula, hogy tud-e valóban focizni, nem tudom, de a filmben hihetően alakít. Láthatjuk a család melegét, a szegény, de emberileg nagyon szerethető apát és anyát. Nem is érdekel a film közben, hogy így volt-e tényleg vagy csak mese az egész. Érzem, látom a hibájaként felhozott klisés megoldásokat, de nem zavarnak. Újraélem a gyerekkori lázat, látom az ideált. Megvillan a zseni, még ha nem is bontják ki az egész történetet. 

Aki dokumentumfilmre vágyik, annak itt vannak az eredeti felvételek. Akit érdekel, hogy mi is az a ginga és nem zavarja, hogy Pelé, mint a minden akadályon túljutó királyfi - nem érdemtelenül - elnyeri jutalmát, nézze meg a filmet.

Szólj hozzá!

Csillag születik - A Star Is Born

2018. október 30. 10:38 - Krisz B

Mozi

Megfogadtam már többször, nem olvasok előre kritikát, sztorit. Mindig csalódok. Most is tudatlan ültem be a moziba. Tudtam, hogy Lady Gaga játszik, énekel. Hamar kiderült, szerelmi történet lesz ez a javából. Az sem tűnt fel igazán, hogy Bradley Cooper nem csak főszereplő, hanem rendező is, Jack Conway mellett. 

shallow.jpgA történet egyszerű. Tehetséges pincérlány (Ally) véletlenül összetalálkozik a szenvedélybeteg country zenésszel (Jackson Maine) Barátság, szerelem, házasság. Ahogy sejthető már a film elején, tragédia lehet csak a vége. 

A remekül játszó Lady Gaga, ha nem lenne énekesnő, csak a színészkedésből is megélne. Érdekes, hogy ez Bradly Cooperre is igaz. Hömpölyögnek az események. A zene fantasztikus. A dalok mind mind magával ragadnak. Ahogy a film is.

Klisé szagú lenne az egész, de mégsem egy olcsó musical számomra néha csöpögős romantikája ez. Szurkolok a szereplőknek, hogy összejöjjenek. Ahogy fellép az énekesnő először naivan a színpadra, megcsendül a szerep szerint is saját dala a Shallow. Cooper sem marad el Maybe It's Time. Ahogy ível fel Ally karrierje (Lady Gaga), úgy merül el Jackson Maine alkoholizmusába. Valóságos ez a szerelem, meg is tudjuk mennyire. Rómeó és Júlia jut kis túlzásssal eszembe, de nézzétek inkább meg, igazam van - e!

Szerethető alak ez a Jackson, nem mondom, de valahogy a film végére Cooper játéka nem jön már át. Kissé olyan ez az idősödő alkoholista karakter, ami a film első részében kell is, mintha örök lenne. Maine tiszta állapotában is ugyanúgy mosolyog, gesztikulál, mintha nem szóltak volna neki: Hé, haver, most tiszta vagy! Valószínűleg nem segített ezen a dolgon a szinkronizálás sem. Nagyon egysíkúvá tette a karaktert, de Main féltestvérét alakító Sam Elliott is jobb lett volna angolul. Különös volt ellenben, hogy a dalokat nem feliratozták.

Annál inkább tiszta, kedves, életszerű Ally karaktere. Lady Gaga smink nélkül indulva, egészen a film végéig jól hozza a szerepet. Öröm látni, ahogy nem veszti el az egyensúlyt, a határozottságot, de az érzelemeit sem. Nem csak a színpadi jelenetekben tündököl, hanem a film egészében jól játszik, élethűen adja át a sokszor felfokozott érzelmeket is. Csillag születik a szemünk láttára, de nem veszti el emberi mivoltát, ez még többet ad a történethez.

Nem volt unalmas egy cseppet sem a 135 perc, szívesen hallgattam volna még a zenét. Igazán kedvet kaptunk végignézni egy Ally + Jackson showt élőben. Remélem, Lady Gaga mellett halljuk még Bradly Coopert énekelni.

  • Nekem 9/10
  • Valóban 12 plusszos, azért én gyerekekkel nem nézném meg - a tartalma miatt - nálam 14 plusz
  • Csillag születik /A Star is Born /
  • Amerikai zenés film, filmdráma, 135 perc, 2018
  • Warner Bros. Pictures, Live Nations Productions, Metro-Goldwin-Mayer Pictures
  • Rendezte: Bradly Cooper és Jack Conway 

    A kép forrása: https://www.thrillist.com/entertainment/nation/a-star-is-born-shallow-song-lady-gaga-bradley-cooper#
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása